A névtelenségből a csúcsra

Nem kell aggódni: a kassai tinédzserek zenei ízlésével semmi baj nincs. Talán az egészséges lokálpatriotizmus és a módszeres kiéheztetés, a rockkoncertekben oly szűkös esztendő miatt gyűlt össze négyezernél is több fiatal az arénában, hogy megtekintse a NoName zenekar turnéjának utolsó koncertjét. Bár ha figyelembe vesszük, hogy Pozsonyban is 3 500 jegy kelt el, jobban el kell gondolkodnunk a megérdemelt siker okain. Azon a hihetetlen tényen, hogy nálunk még valódi, hangszereken játszó zenészek az igazi sztárok, nem pedig holmi fröccsöntött playback-hősök.

Az egykori kassai konzervatóriumi növendékek alig három év alatt a viszonylagos névtelenségből emelkedtek a hazai szuperhírességek közé, méghozzá úgy, hogy a mainstream közízlést is sikerült telibe találniuk, és a szigorú kritikusok sem tudtak beléjük kötni. Dallamos, rádióbarát számokat írnak, zenéjükben ötvöződik az elmúlt évtized rockzenéjének valamennyi „pozitívuma”, szövegeik pedig megérnének egy hosszabb misét is: Ľubomír Feldek szerint már-már költészet, amit művelnek. Ne gondoljanak holmi lila ködökre, a dalok kilencven százaléka a szerelemről szól, a párkapcsolatok során felbukkanó gondokról, tépelődésekről, féltékenységről és újbóli egymásra találásról, ám klisék nélkül, intelligensen és szellemesen. Frontemberük elég karizmatikus ahhoz, hogy a néző ne tudja róla levenni a szemét, ráadásul az a különleges képessége is megvan, hogy egyszerre látjuk benne a rocksztárt és a szomszéd srácot.

Három színvonalas lemez és rengeteg fellépés kellett ahhoz, hogy ők legyenek a leghallgatottabb zenekar – és nem csak nálunk, de Csehországban is. Legutóbbi albumukból fél év alatt platinalemez lett, és úgy időzítették a dolgokat, hogy az ünnepélyes átadás a március 30-i kassai koncerten történjen meg.

Nos, akkora tombolást még a sokat megélt Cassosport csarnok falai is ritkán láttak. Már az előzenekart is telt ház fogadta, sőt a kivetítőn villogó szponzorokat is megéljenezte a közönség. A NoName pedig egy kifogástalan hangzású és hangulatú bulit csapott, profi fénytechnikával, sőt Zoli, a banda magyar tagja egy kis magánszámmal, a Dee Lite örökbecsű Groove is in the Heart-jával is megörvendeztette a nagyérdeműt.

Talán nem túlzás azt remélni, hogy a refréneket azon az estén kórusban ordító tizenéveseket már nem lehet elkápráztatni laboratóriumban kotyvasztott popgagyival. Nálunk ebből a szempontból (még) valamivel jobb a helyzet, mint Magyarországon. Hogy a VIVA tévé által uralt Nyugat-Európáról ne is beszéljünk...