A Magyar Televízió karácsonyi kínálata

A korábbiaknál is gazdagabb összeállítást kínál nézőinek december végén az MTV. A karácsonyi kínálatban nagyobbrészt irodalmi adaptációk és portréfilmek szerepelnek, illetve olyan produkciók, amelyek az ünnep eredetével ismertetik meg a nézőket.

A korábbiaknál is gazdagabb összeállítást kínál nézőinek december végén az MTV. A karácsonyi kínálatban nagyobbrészt irodalmi adaptációk és portréfilmek szerepelnek, illetve olyan produkciók, amelyek az ünnep eredetével ismertetik meg a nézőket. A karácsony este az m2-n látható Mária, Jézus anyja című filmdráma a szerető édesanya szemszögéből követi a bibliai történetet, a másnap délután sugárzott animációs film, a Karácsonyi mese pedig Jézus születését és gyerekkorát meséli el a gyerekek nyelvén. Láthatnak majd játék-, illetve rajzfilmet a napkeleti bölcsekről (Királyok csillaga, A három királyok), és hallhatnak ünnepi gondolatokat József Attilától és Márai Sándortól. Különlegesnek ígérkezik a Karácsony Egyiptomban című alkotás is, amelyből a kopt keresztények karácsonyát ismerhetik meg. A téli szünetüket töltő gyerekeknek további rajzfilmekkel kedveskedik a televízió. Karácsonykor a Kacsamesékkel és a Lúdas Matyival, 26-án pedig a Pinokkióval várja fiatal nézőit az m2, Lázár Ervin meséjét, A négy?szög?letű kerek erdő epizódjait pedig hétvégénként vetíti a csatorna.

Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt tanulságos lehet a Kire ütött ez a gyerek? című tévéfilm. A Janikovszky Éva gyermekmonológjaiból forgatott alkotást karácsony napján, a Jókai-regényből készült A kőszívű ember fiait pedig 27-én és 28-án vetíti az m1. Az irodalmi adaptációk sorából nem maradhat ki az Az a szép fényes nap sem: a 994 őszén, Vajk megkeresztelésének előestéjén játszódó tévéfilm Szabó Magda azonos című színműve alapján készült.

Az életrajzi filmek kedvelőinek különösen kedves lesz az idei karácsony: az m1-en II. János Pálról, a Grimm-testvérekről és Bob Dylanről láthatnak filmeket a nézők. Ruttkai Éváról, aki szilveszter napján lenne 80 éves, saját szerepei rajzolnak majd portrét: december 21-e és 31-e között több filmjét is bemutatja az MTV. A dokumentumfilmek rajongói a Déli- és az Északi-sarkot is meghódíthatják a televízióval: 27-én délután vetíti az m2 a Csúcsforgalom az Antarktiszon és a Még az üveghegyeken is túl című filmeket. Gazdag csokrot állított össze a köztévé külföldi produkciókból is: az m1 Jiří Menzel Hóvirágünnepével, egy Dickens-adaptációval, a Karácsonyi énekkel, Asterix és Obelix történetével és Robert Redford drámájával, A suttogóval várja a nézőket. (MTV)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?