A legismertebb szlovákiai magyar

Andy Kraus nem tartja magát színésznek, inkább humoristának, ötletembernek, forgatókönyvírónak, producernek. Kevesen tudják róla, hogy jól beszél magyarul, ezért ejti ki olyan gyönyörűen az ő-ket és ű-ket, amelyek csak úgy röpködtek a Szomszédok (Susedia) tévésorozatban, ahol Ildikóval, azaz Rák Vikivel történelmet írtak: behozták a szlovák köztudatba az itt élő magyarokat. Kraus ötlete olyannyira működőképesnek bizonyult, hogy a Susedia utolsó epizódja óta Láslo és Ildikó folyamatosan járják kis hazánk kultúrházait. Az élményt Andy Kraus másik sikeres projektje, a világslágereket Irigy Hónaljmirigy-módra átköltő Krímeš egészíti ki.

Hány előadáson vannak túl, és hányat terveznek még?

Nem biztos, hogy pontos számokkal szolgálhatok, de a harmadik szezont tapossuk, évente úgy huszonöt előadással, vagyis körülbelül hetvenötnél tartunk, és még mindig nincs vége. Mert a közönség nem engedi, hogy megszabaduljak a bajuszomtól. A program folyamatosan változik, új jelenetek, poénok kerülnek bele, vagyis aki tavaly látta, az ismét megnézheti, mert garantáltan újat kap.

Bevallom, a Susedia tévésorozatot nem igazán kedveltem, viszont az ön Láslov týždeň című podcastját imádom, mert valós élethelyzetekkel karikíroz ki benne, és felbukkan az intellektuális humor is.

Hát, hogy is mondjam… Láslo bajsza az évek alatt kicsit kisebb lett, ezzel együtt talán fejlődött az intellektusa. Ő tulajdonképpen az én harsányabb, szabadabb szájú alteregóm. Nagyon sok a közös bennünk, ha akarnék, se tudnék elhatárolódni tőle. Csak egy dolgot említek: Láslóéknak van egy Ágoston nevű kisfiuk, nekem pedig egy vele egykorú, négyéves kislányom. És a gyerekek igazi humorforrások, ezt talán nem is kell ragoznom. Minden humorista az őt körülvevő világból táplálkozik, én is mindenért hálás vagyok, ami történik velem, hiszen sosem tudom, mikor használhatom fel azt a konkrét élményt egy jelenetben. A mostani Lacikám, nedráždi turnén kevesebb poént építettünk arra, hogy a magyarok és a szlovákok nem értik meg egymást, mert a magyarok rosszul beszélnek szlovákul. A nyelvi ügyetlenségek háttérbe kerülnek, de Láslo kiejtése például továbbra is humorforrásként funkcionál.

Ön olyan jól ejti ki a magyar szavakat, hogy a magyar ember gyanút fog…

Igen, beszélek magyarul, sőt, a négyéves kislányomat tudatosan tanítom is, mert szerintem sokat nyer, ha megtanulja ezt a nyelvet. Régi pressburgi családból származom, ahol teljesen természetes volt, hogy mindenki három nyelven ki tudja fejezni magát. Édesanyám szülei magyarok voltak, velük mindig is magyarul beszéltem.

A magyar humoristák is hatással voltak önre?

Egyedül Hofi Gézát tudnám említeni, de az már nagyon régen volt, azóta sok víz lefolyt a Dunán. Engem inkább az itteni történések érdekeltek, hiszen Szlovákiában élek. Itt viszont tényleg úgy járok-kelek, hogy mindent megfigyelek.

Azért gondoltam, hogy figyeli a magyarországi történéseket, mert ott mostanában nagyon népszerű a stand-up comedy, amelynek elemeit önnél is látom.

Igen, észrevettem, hogy a magyar kereskedelmi csatornákon gyakran szerepelnek stand-uposok, de neveket nem tudnék mondani. Nálunk is megvannak csírái a dolognak, van egy célközönség, amely az ilyen esteket látogatja, csak valószínűleg nem éri meg a tévéknek közvetíteni ezt, mert az itteni nézők jobban szeretik a sitcomokat. Ami engem illet, jobban érzem magam színháztermekben, kultúrházakban, mint zsúfolt kocsmákban, klubokban, ami a stand-up műfaj igazi közege. És persze jobban szeretek Láslo figurája mögé bújva történeteket mesélni, mint bajusz nélkül. A mostani műsorunkban is gyakran egyedül szövegelek a színpadon, és inkább a podcastjaimból indulok ki, mint a Susedia sorozatból. Jövő tavasszal viszont változtatunk a koncepción, több lesz a sitcomszerű elem, hogy ne ugyanazt csináljuk mókuskerékszerűen. A tavaszi turné tehát egy kicsit színháziasabb lesz, látványban jobban hasonlít majd a tévésorozatra, de továbbra is inkább az említett podcast dominál benne. Aktuális témák is nyilván belekerülnek improvizáció szintjén, vagyis, ha valami történik, arra próbálunk reagálni. Nem lesz kőbe vésett forgatókönyv. A műsor címe az lesz, hogy Historky od susedov (Történetek a szomszédoktól).

Ön szerint közelebb hozta egymáshoz a szlovákokat és a magyarokat Láslo és Ildikó?

Azt hiszem, igen, bár nem szeretném learatni a babérokat. Az átlagos szlovák polgárok nem sokat tudtak az itteni magyarokról a Susedia sorozat előtt. A František és Láslo közti viszonyt úgy ábrázoltuk a sorozatban, hogy ha vannak is köztük összezördülések, azok nem nemzetiségi alapon keletkeznek, hanem emberi alapon, és végül szépen megoldódnak. Barátok maradnak, megölelik egymást satöbbi. Régebben az szolgált humorforrásként Szlovákiában, hogy a magyarok buták, a szlovákok okosak, ami persze felesleges indulatokat szított magyar oldalon. Mi ezt másképp közelítettük meg, a közös emberi vonásokat emeltük ki. És már amikor anno az Uragánnal turnéztunk, ugyanolyan sikerünk volt Komáromban, mint Zsolnán. Soha sehol nem kiabáltak be a nézők, Láslóként soha nem kerültem kellemetlen helyzetbe, senki sem kérdezte meg, hogy miért bújtam egy magyar fickó bőrébe. Vagyis az emberek ma már másképp állnak hozzá a szlovák–magyar viszonyhoz, mint harminc évvel ezelőtt. És remélem, hogy ehhez egy kicsit én is hozzájárultam...

Azt hiszem, teljesen emberi, hogy ha valaki nem tudja tökéletesen a többségi nemzet nyelvét, azt butábbnak tekintik…

Ez így igaz. A sorozatban tudatosan törekedtem arra, hogy megváltoztassam ezt a berögződést, és talán sikerült is. A humor eszközeivel igyekeztem ábrázolnunk, hogy a szlovákok és az itt élő magyarok ugyanazokkal a problémákkal küszködnek.

Élő közönség előtt nyilván teljesen más érzés fellépni, mint a kamerák előtt egy sorozatban. Melyik szituációt szereti jobban?

Elárulom, hogy a sorozat felvételénél is élő közönségünk volt, ha nem is tömegek ültek a stúdióban. Az a húsz-harminc ember is sokat segített, hiszen a spontán reakciókból tudjuk lemérni, mennyire működik egy-egy poén. Sokan használnak „konzervnevetést” a hatás kedvéért, mi viszont kíváncsiak voltunk a hús-vér emberek véleményére. A mostani turnén pedig csőstül kapjuk az arcunkba a reakciókat, amit nagyon élvezek. Vannak olyan poénok, amelyeken jobban szórakoznak, mint azt reméltük. Sőt, itt-ott nem is értem, miért hahotáznak annyira, mert szerintem az a poén nem is olyan különleges. Szóval folyamatosan tanulok, pedig azt hittem, mindent tudok már erről a műfajról.