A cserkésző horgászatról

Elmúlt a tél, és a vágyakozó pillantások, a tervezgetések, a szerelék javítgatása után végre kézbe foghatjuk a pecabotot, hiszen itt a tavasz, elkezdődött a horgászszezon. Igaz, csak félig-meddig, hiszen április közepétől nálunk csak a pisztrángfogás tilalmát oldották fel.

Addig pedig szinte semmit sem lehetett fogni (a békés halak közül jószerivel csak kárászt és amurt, utóbbi azonban, bár egyre több vízben van jelen, arról ismert, hogy csak a húsz fok fölé melegedett vízben válik igazán aktívvá.) A megrögzött pontyozóknak, akik a tóparton szeretnek ücsörögni (márpedig mifelénk is ők vannak többségben), még várniuk kell május közepéig-végéig – általában akkor kezdődik a tavakon a szezon. A rablóhalakat űzőknek is türelmeseknek kell lenniük, hiszen számukra még tovább tart a szilencium: a harcsát május végéig, a süllőt pedig június közepéig fajlagos tilalom védi. A csuka esetében két héttel rövidebb a védettség. Ezúttal azonban a sportosabb, a folyóvízi horgászatról szeretnék szólni röviden, mert az az igazi.

Ismerni a vizet

Általában igaz az állítás, hogy aki folyóvízen – és főleg korán, gyermekkorban – tanult meg horgászni, az megállja a helyét bármilyen vízen, hiszen ezzel lehet legjobban elsajátítani a halak szokásait, a természet sokszínűségét, a mederviszonyokat stb. Nincs annál izgalmasabb, mint kimenni a folyóhoz, és figyelni, hol mozog a hal, mivel táplálkozik az egyes évszakokban.

A legfontosabb kérdés természetesen, hogy hol szeret tartózkodni a hal? Elsősorban ott, ahol megfelelő búvóhelyet és elég táplálékot talál (vízbe dőlt fák, tuskók, kövezések mögött, forgókban, langókban, ahol megtörik a folyás, tehát ahol kevesebb energiát kell kifejtenie a halnak, és ahová a víz sodra „beforgatja” a táplálékot. A pisztrángfélék köztudottan a friss, oxigéndús vizet szeretik, őket tehát a sebesebb folyásban, a zúgók alatt, fölött találjuk, míg egyes fajok a csöndes állóvízben érzik jól magukat (ponty- és keszegfélék), mások a homokos medret kedvelik (márna), de akadnak fajok, amelyek kifejezetten kedvelik a mocsarasodó vizeket (compó, kárász), míg más fajok a víz felszínén vadásznak a lehulló bogarakra (balin, jász, domolykó), de akadnak fajok, amelyek (a ragadozók) az alsóbb traktusokban tanyáznak, és innen indulnak portyára.

Minden akadály mögött, a lassuló vízben keszegfélék csoportosulnak, paducok, dévérek, pontyok legelik a moszatot, csipegetik a kövekre tapadó kagylókat, rákokat. A folyót szerető horgász igazi felfedezése, ha egy-egy hordalék által keletkezett bucka mögött örvénylő, burványló vízre lel. Ez arról árulkodik, hogy lent mélyedés, tartás lapul, ahol a legkülönfélébb halak lehetnek. A zátonyok surranói, a sodrások szélei tipikus balintanyák, a mély törések lábainál pedig süllők várják a zsákmányt, hogy este kimozduljanak a szélvizek felé, a kishalak bandái után.

Partközelben

ĺratlan szabály, hogy tavasszal a halak zöme partközelben található, leginkább a víz fölé hajló lombos fák alatt (innen potyog a kaja a vízbe), bokrok, benyúló gyökerek, vízbe dőlt fák gallyai között. De ugyanez érvényes lehet nyáron is, amikor a rekkenő hőségben itt keresnek menedéket. Csak egy érdekes példa: tavaly egy néhány hektáros kis tavon pontyoztunk, ám a döglött vízben nem voltak étvágyuknál a halak. Megpróbáltam egy öblöcske fölé benyúló lombkorona alatt kispecával bodorkát fogni, ám legnagyobb meglepetésemre a csonticsokorra kárászt, keszeget, pontyot sikerült fognom, mi több, egy éhes csuka is horogra akadt.

Ha már a csalinál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus csalétkek mellett (trágyagiliszta, csonti, esőgiliszta) a leleményes horgász mindent kipróbálhat. Gyerekkoromban például úszó és nehezék nélkül, csak a csupasz horogra tűzött cserebogárral „pöcögtettünk”, és fogtuk a szebbnél szebb domolykókat a folyó kis öbleiben. Később, nyár elején a cseresznye bizonyul nyerőnek, de a mindenevő domolykók szeretik a szedret, az epret, a félbe vágott szilvát is. Tulajdonképpen mindazt, amit magunk is megeszünk.

Még egy példa a leleményre. Néhány éve a Morva folyón keszegeztünk, mérsékelt eredménnyel. Valami lehetett a légnyomással, mert az égvilágon semmi nem kellett a halaknak, se csonti, se kenyérrózsa, se trágyagiliszta. Egyszer csak az ölembe pottyant egy hatalmas, zöld hernyó. Végső dühömben feltűztem a horogra, és kb. tíz perc elteltével akkora kapásom volt, hogy alig tudtam elkapni a víz felé induló pecabotot. Egy harcsa volt a tettes, igaz, méret alatti, így azonnal visszanyerte a szabadságát.

Summa summárum: a folyami, a cserkésző horgászat talán azért a legszebb, mert itt az élő természet veszi körül az embert, és – bár a siker záloga, ha a horgász előre eldönti, milyen halat szeretne fogni, és eleve így indul a vízhez – a folyóparton mindig érhetik meglepetések. Másik előnye, hogy nem kell vödörszámra hajigálni az etetőanyagot a vízbe, olykor elég egy doboz giliszta, maroknyi csonti. S ha tíz-tizenöt percig nincs kapásunk, tovább ballagunk, vagyis keressük a halat, és nem egész napi egy helyben ücsörgéssel várjuk, hogy odajöjjön az etetésre, mint a sertés a vályúhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?