Az Agrosid már 20 éve stabil partner

agrosid

A mezőgazdasági vállalkozás olyan szeszélyes, mint az időjárás, amely alapvetően befolyásolja azt. Éppen ezért van szükségük a gazdáknak egy stabil partnerre, aki képes alkalmazkodni az igényeikhez. Rugalmas tud lenni, hogy váratlan helyzetekben is segítséget nyújtson, és elég erős ahhoz, hogy segítő kezet nyújtson.

Ilyen a dunaszerdahelyi Agrosid, amely az évek során becsületes és szakszerű munkával szilárd piaci pozíciót és jó kapcsolatokat épített ki a gazdákkal. Ebben a szellemben folytatja működését a Sanagro mezőgazdasági csoport részeként, amely lehetővé teszi az Agrosid számára a további fejlődést.

Együttműködés nagyokkal és kicsikkel 

Az Agrosid évente több száz gazdával működik együtt. „A partnerek skálája széles, a nagy szövetkezetektől kezdve a több száz hektár földdel rendelkező termelőkön át a nyugdíjas gazdákig, akik néhány hektárnyi földjüket művelik” – magyarázta Kristína Gabriel, az Agrosid ügyvezető igazgatója és a Sanagro kereskedelmi igazgatója. A vállalat előnyei a tárolási kapacitás, a felvásárlási pontok közelsége és rugalmasság a betakarítás idején. „Ha egy partner felhív, hogy vasárnap kell kaszálnia, a kapunk nyitva áll előtte” – mondta. Az Agrosid a csallóközi gazdáknak tárolást, betakarítás utáni kezelést és termésminőség-ellenőrzést, valamint finanszírozást, vetőmagok, műtrágyák és növényvédő szerek kedvezményes áron történő biztosítását és terményfelvásárlást biztosít. Csak a tavalyi évben a vállalat több mint 70 ezer tonna árut vásárolt partnereitől. Elsősorban kukoricát, búzát, árpát, repcét, napraforgót, borsót, idén pedig a szóját is elkezdte felvásárolni. „Mi nem olyan »korporáció« vagyunk, ahol a rendszer nem enged. Tiszteletben tartjuk a termelők különleges igényeit, például az állatoknak szánt takarmány-alapanyagok tárolását vagy az értékesítés időbeli elosztását” – tette hozzá Kristína Gabriel.

Az értékek változatlanok maradtak

A tavalyi tulajdonosváltás után is az Agrosidnál kulcsfontosságúak az értékek és a jó kapcsolatok a partnerekkel. Kristína Gabriel szerint nagy hangsúlyt fektetnek a személyes és egyenrangú hozzáállásra, függetlenül a partnercég méretétől, és biztosítják a gazdálkodóknak az időben történő kifizetéseket. Problémák esetén segítenek a megoldások keresésében. „Ezek az értékek számunkra hagyományok, amelyekre építünk és amelyeknek nem szabad megváltozniuk” – hangsúlyozta. Nyári László, a cég agrármérnöke kiemeli a bizalmat, amelyet a gazdák 20 év alatt az Agrosiddal kiépítettek. A folytonosság biztosítékai maguk az alkalmazottak is, akik hosszú évek óta dolgoznak a cégnél, sokan a cég megalakulása óta, és az új tulajdonos érkezése után is maradtak. „Hisszük, hogy a gazdákkal kialakított hosszú távú jó kapcsolatok elég erős érvet jelentenek ahhoz, hogy a jövőben is együttműködjenek velünk. Célunk bebizonyítani, hogy az Agrosid továbbra is korrekt és megbízható vállalat” – tette hozzá Marczel Helga, az Agrosid pénzügyi vezetője. (PR)

A MUNKAVÁLLALÓK SZEMÉVEL: MIÉRT JÓ ÜZLETI PARTNER AZ AGROSID?

ÜRÖGI LÁSZLÓ, aki a beszerzések biztosításáért felelős, 2005 óta dolgozik az Agrosidnál. Hazai cég vagyunk, hosszú távú hagyományokkal, amely szilárd alapokon áll. Megállapodásaink mindig érvényesek, rugalmasak vagyunk a problémák megoldásában és egyéni hozzáállást tanúsítunk partnereink iránt. Saját raktárkapacitással és kiterjedt partnerségi hálózattal rendelkezünk mindkét oldalon.
 

MARCZEL HELGA, pénzügyi vezető 2015 óta dolgozik az Agrosidnál. Partnereink ismerik az Agrosid előnyeit, melyek a következők: biztonság, pénzügyi stabilitás, segítőkészség. 

NYÁRI LÁSZLÓ, agrármérnök 2008 óta dolgozik az Agrosidnál. Stabilitás, megbízhatóság, korrektség. Ezek a szavak jellemeznek minket.

SZABÓ BÉLA, üzemeltetési vezető 2013 óta dolgozik az Agrosidnál. Partnerség, minőség, megbízhatóság, szakértelem, hozzáállás – ebben a szellemben lesz a vállalat jó partner mindenki számára.

PATASSY BÁLINT, raktáros, Bős, 2006 óta dolgozik az Agrosidnál. 20 éve stabil partner, időben fizetünk, tartjuk magunkat a megállapodásokhoz, segítünk a termelőknek a nehezebb időkben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?