Új államfője és kormánya van Iraknak

Bagdad/Baidzsi. Iraknak új államfője van, az ideiglenes kormányzótanács feloszlatta magát, s az új kormány letette az esküt. E nagy horderejű politikai lépésekkel párhuzamosan két súlyos merényletet követtek el, a halálos áldozatok száma tegnap délután megközelítette a negyvenet.

Gázi al-Javer a nyilvánosság előtt kizárólag hagyományos viseletben jelenik megLegalább huszonöt halálos áldozatot követelt az a robbantásos merénylet, amelyet egy kurd párt székháza ellen követtek el Bagdadban. A baidzsi amerikai katonai támaszpont bejáratánál elkövetett, feltehetően öngyilkos pokolgépes merényletnek pedig tizenegy polgári személy esett áldozatul.

A bagdadi robbantás helyszínén tartózkodó egyik rendőr elmondta, hogy huszonöt holttestet és több mint húsz sebesültet látott. A detonáció a Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) irodájánál történt, amely az iraki külügyminisztérium épületének, illetve az amerikai főhadiszállásnak otthont adó zöld övezet bejárata közelében található. Az épület előtt a talajban nagy kráter keletkezett. A közlekedési minisztérium gépkocsivezetője akkor hajtott el a PUK irodája előtt, amikor a merényletet elkövették. Elmondta, hogy a detonáció után az őrök tüzet nyitottak, és több járókelőt lelőttek. A Bagdadtól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsiban tizenegy iraki civil életét vesztette és huszonhat sebesült meg, amikor egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbant. A gépkocsit, egy fekete BMW-t egy szakállas férfi robbantotta fel az ottani amerikai támaszpont bejáratának közelében – közölte Hamed Maszud, a hadsereg parancsnoksága alá tartozó iraki polgári védelmi erők hadnagya. A sebesültek között vannak a polgári védelmi erő tagjai is.

Megszűnt az ideiglenes kormányzótanács

Ijád al-Allávi miniszterelnök gyakorolhatja a tényleges hatalmatReuters-felvételek Feloszlatta magát tegnap délután az iraki ideiglenes kormányzótanács, miután kinevezték Irak új elnökét, és létrejött az új átmeneti kormány. Ijád al-Allávi kijelölt miniszterelnök ismertette kormánya névsorát, amelyben sok új és néhány régi, a kormányzótanácsból ismert arc is szerepel. Washington üdvözölte az új kormány felállását. Leszögezte azt is: az országot eddig irányító koalíciós ideiglenes hatóság (CPA) a június 30-i hatalomátadásig megőrzi szuverenitását, és az új kormány segítségére lesz a kormányzati feladatok átvételében. Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója fantasztikusan jó listának nevezte az új kormánytagok névsorát. Tony Blair brit kormányfő is üdvözölte az új kormányt, egyúttal arról tájékoztatta Chirac francia elnököt, hogy hamarosan elkészül az Irakkal kapcsolatos, a BT elé szánt határozattervezet.

Pacsacsi nemet mondott

Nem volt minden izgalom nélküli való az új államfő megválasztása. Az USA ellenkezése dacára az átmeneti kormányzótanács – mintegy búcsúzóul – keresztülvitte akaratát és jelöltjét, Gázi Masal Adzsil al-Javert nevezte meg államfőnek. Ő pedig elfogadta a megbízatást, miután Washington támogatottja, Adnán Pacsacsi visszautasította az ENSZ-megbízott ajánlatát. A jórészt ceremoniális tisztség körül két napon át tartó huzavona után a Lahdar Brahimi ENSZ-megbízott közleményben erősítette meg az ismert szunnita törzsi vezető, Javer kijelölését. A 81 éves, egykori külügyminiszter Pacsacsi az ENSZ-megbízott szerint személyes okok miatt nem fogadta el az ajánlatot – elhárítva az erőpróba veszélyét a megszállók és a megszállottak között. A tanács ezután jelölte a 45 éves, Szaúd-Arábiában és az USA-ban tanult, végzettségére nézve mérnök Javert a tisztségre. Moszulban, Javer szülővárosában ünneplő tömeg lepte el az utcákat, éljenezve és díszlövéseket adva le a levegőbe. Alelnökökké a síita Iszlám Dava Párthoz tartozó Ibrahim al-Dzsafarit és az erbíli kurd autonóm területi parlament elnökét, Rovs Savajszt nevezték ki. (A legnagyobb hatalommal bíró miniszterelnöki poszt sorsa már a múlt pénteken eldőlt: a síita Ijád al-Allávi kapta, aki együttműködött az amerikai CIA-val a Szaddám-rendszer megbuktatásában.

Teljes szuverenitás

Al-Javer, Irak új elnöke az ország teljes szuverenitásának megadását várja el az ENSZ BT most előkészületben levő új határozatától. Kinevezése utáni első sajtóértekezletén hangoztatta: a teljes szuverenitás lehetővé tenné az irakiak számára egy szabad, független, demokratikus, föderatív, egységes Irak építését. Ugyanazon a sajtóértekezleten Ijád al-Allávi miniszterelnök is állást foglalt egy demokratikus Irak felépítése mellett. Allávi azt mondta, országának szüksége van az amerikaiak és más államok segítségére ahhoz, hogy „Irak ellenségei” fölött győzelmet arathassanak. Később soknemzetiségű erőket emlegetett, s utalt arra, hogy az irakiak, hasonlóan mindenki máshoz a világon, nem szeretnek külföldi katonai megszállás alatt élni.

Kétnapos tűzszünet

Az amerikai katonáknak 48 órára le kell állítaniuk járőrözéseiket Nedzsefben és Kúfában, hogy ez idő alatt Muktada asz-Szadra síita hitszónok fegyveresei visszavonuljanak a két városból. A járőrözés kétnapos szüneteltetéséről kötött megállapodás tényét délutánig hivatalosan nem erősítette meg sem az amerikai haderő, sem a radikális síita pap irodája. A bejelentés azután látott napvilágot, hogy az amerikai katonai parancsnokság, valamint a koalíciós haderő képviselői, síita politikusok és Adnán al-Zorfi, Nedzsef kormányzója tárgyaltak egymással. Al-Zorfi közölte, hogy az iraki rendőrök már kora reggel ellenőrzésük alá vonhatják a város központját, ahol április elejétől asz-Szadr milicistái vannak jelen.

Amerikai fosztogatók

Tizennyolc esetben indított vizsgálatot az amerikai hadsereg irakiak pénzének, ékszereinek és egyéb értéktárgyainak elrablásával gyanúsított katonái ellen. A The Washington Post azt írta, a szóban forgó eljárások az Irakban szolgáló amerikai katonák kifogásolt magatartása nyomán, az utóbbi másfél évben megkezdett 91 vizsgálat részét képezik. Egy neve mellőzését kérő tiszt szerint az iraki foglyokkal szembeni visszaélések ügyében a hadbíróság 14 ítéletet hozott, hét esetben pedig fegyelmi büntetést kaptak az amerikai börtönőrök. A New York Times nyomozati forrásokból úgy értesült: néhány amerikai katonát azzal gyanúsítanak, hogy országúti ellenőrzéseknél fosztják ki az irakiakat olyan ürüggyel, hogy lázadók vagy anyagi támogatóik pénzét kobozzák el. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?