Túl sok a halálos közúti baleset

Brüsszel. A baleseti statisztikák országonként jelentős eltéréseket mutatnak. A lakosság számához viszonyítva a legtöbben Görögországban, a balti államokban, valamint Lengyelországban és Magyarországon haltak meg autóbalesetben. Szlovákia a középmezőnyben helyezkedik el.

A közúti közlekedés a legveszélyesebbSITA-felvételUniós adatok szerint 2001-ben 50 ezer halálos áldozatot szedtek Európa-szerte a közúti balesetek. Az EU célul tűzte ki, hogy ez a szám 2010-re a felére csökkenjen. A 2006-os statisztikák azonban azt jelzik, hogy ez aligha teljesülhet. Jacques Barrot szállításügyi biztos szerint az elképzelés megvalósítható, ha a kormányok levonják a következtetéseket a számadatokból és alkalmazzák az irányelveket.

Franciaországnak, Luxemburgnak és Hollandiának sikerült 40 százalékkal csökkentenie 2001 óta a közúti halálesetek számát. EU-szerte 8 százalékkal volt kevesebb a halálos áldozatok száma tavaly, mint 2005-ben. A halálos balesetek 30 százalékában ittas volt a sofőr – legalábbis több alkoholt fogyasztott a megengedettnél. Az autóvezetők fele túllépi a megengedett sebességet. A legtöbb európai országban a sofőrök és az elöl ülők egyharmada nem köti be magát. ĺrországban és Portugáliában a hátsó üléseken utazók kevesebb mint fele használja a biztonsági övet. Nyugat-Európában az északi országok biztonságosabbak, mint a déliek. E szabály alól Málta a kivétel, ahol a legalacsonyabb az egymillió lakosra és egymillió autóra jutó, halállal végződő közúti balesetek száma.

Az egyik legutóbbi, februárban ismertetett statisztika a 2004-es évről közölt átfogó adatokat. A Közösségi Közúti Baleseti Adatbázis (CARE) megállapítása szerint egyértelműen a közúti közlekedés a legveszélyesebb. 2004-ben a 25 tagú EU-ban 1,3 millió autóbaleset történt, amelyekben kb. 1,8 millió ember sérült meg, közülük 285 ezer súlyosan. 2004-ben ezekben a balesetekben 43 358 személy halt meg, ami azt jelenti, hogy egymillió európaira átlagosan 95 halálos kimenetelű gépkocsibaleset jutott.

Az EU szeretné elérni, hogy mind a 27 tagállamban következetesek legyenek az ittas vezetéssel kapcsolatos törvények, és hogy azokat be is tartsák. Renate Sommer német EP-képviselő nemrégiben egy brüsszeli sajtótájékoztatón arról beszélt, komplex politikát kell az unióban kidolgozni az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Ezzel az európai szállítási biztonsággal foglalkozó tanács jelentésének megállapításaira utalt. Az EB minden tagországban javítani szeretné az ittas vezetésre vonatkozó törvények betartatását. Szívesen látna minél több véletlenszerű szondázást, figyelemfelkeltő programot, kezelést a visszaeső ittas vezetők számára. Ugyanakkor alacsonyabb megengedett alkoholszintet írnának elő a fiatal és kezdő vezetők számára ott, ahol bizonyos minimális alkoholfogyasztás után is szabad vezetni.

A biztonságosabb közlekedés témakörébe tartozik az az új uniós jogszabály is, amelyet a múlt csütörtökön szavazott meg az Európai Parlament. E szerint a 2000 óta forgalomba helyezett nehézgépjárműveket legkésőbb 2009. március 31-ig jobb kilátást biztosító visszapillantó tükrökkel kell ellátni. Az EP-jelentés szerint a teherautónként 100–150 eurós pluszköltséggel 2020-ig 1200 ember életét lehetne megmenteni. Évente ugyanis mintegy négyszáz európai – köztük sok bicikliző gyerek – veszti életét olyan balesetekben, amelyekben egy irányt változtató teherautó vezetője a gépjármű holtterei miatt egyszerűen nem látja a veszélyes helyzetet.

Az irányelv vitájában elhangzott, hogy a 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országoknak türelmi időre van szükségük, ugyanis a rendeletben foglaltak azonnali bevezetése jelenleg nem vállalható anyagi terhek elé állítaná a fuvarozókat.

Az említetteken kívül más, a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét szolgáló uniós intézkedések végrehajtása is folyamatban van. A tagállamok már megállapodtak abban, hogy az elkövetkező évtizedben egységes jogosítványt vezetnek be, és közös követelményeket állítanak fel a képzés, valamint az orvosi vizsgálatok tekintetében is. És amiről már nálunk is sokszor szó esett: az EB álláspontja szerint az autók állandó világításának kötelezővé tételével évente 3–5 százalékkal lehetne csökkenteni a halálos balesetek számát. (euractiv.hu, mti, ú)

Felpörögtek a gyalogosok is

London. Egy brit tanulmány bizonyítja: szó szerint felgyorsult az élet. A járókelők ma 10 százalékkal nagyobb sebességgel haladnak az utcán, mint egy évtizede. Ez az eredménye a világ 32 városában elvégzett kutatásnak. A legjobban Szingapúrban pörögtek fel a gyalogosok, 10,55 másodperc alatt tesznek meg 60 láb távolságot (hozzávetőleg 20 métert). 30 százalékkal nőtt a sebességük a tíz évvel ezelőttihez képest. Koppenhága áll a második helyen a gyorsasági listán: 10,82 másodperc a járókelők részideje a húszméteres távon. A madridiak 10,89-et, a kínai Guangzhou lakosai 10,94-et, a dubliniak 11.03-at mennek. Európából az utrechtiek és a bécsiek siették még be magukat az első tízbe. (euractiv.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?