Tony Blair az iraki leszerelésért

London. Tony Blair brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia eltökélt az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését előíró új BT-határozat kiharcolására.

London. Tony Blair brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia eltökélt az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését előíró új BT-határozat kiharcolására. A Nagy-Britanniát kormányzó Munkáspárt éves konferenciájának tegnapi kezdete alkalmából a BBC televíziónak adott interjújában Blair kijelentette, az új ENSZ BT-határozatnak nyilvánvalóvá kell tennie Irak számára, hogy nincs más választása, mint a katonai leszerelés, ellenkező esetben vállalnia kell a következményeket. „Ha Szaddám Huszein iraki elnök el akarja kerülni a konfliktust, azt kell tennie, amit a nemzetközi közösség mond” – hangoztatta.

A kormányfő nem zárta ki az egyoldalú brit-amerikai katonai fellépés lehetőségét Irakkal szemben, de hangsúlyozta, hogy katonai akcióra csak akkor kerülhet sor, ha a nemzetközi közösség minden más eszközt kimerített. Közölte, kormánya elkötelezett amellett, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének problémáját az ENSZ-en keresztül oldják meg. Megerősítette, hogy kormánya iraki politikájának célja a teljes leszerelés, nem a rendszerváltás. A Londonban előző nap megrendezett nagyszabású háborúellenes tömegtüntetésre utalva kijelentette, megérti az emberek aggodalmait egy katonai akció illetően.

A tegnap Londonban nyilvánosságra hozott legújabb közvéleménykutatás megkérdezettjeinek 80 százaléka ellenezné az egyoldalú amerikai katonai akciót Irak ellen, 90 százalék úgy véli, meg kell adni az utolsó lehetőséget az ENSZ-ellenőrök visszatéréséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?