Többen megsérültek egy melitopoli robbanásban

ukrán válság k

Legalább három ember megsérült egy robbanásban a dél-ukrajnai Melitopolban – közölték az orosz erők hétfőn.

„Ma reggel – helyi idő szerint – 7.40-kor erős robbanás történt a város központjában” – írta Vlagyimir Rogov, az orosz katonai közigazgatás vezetője a Telegram közösségi alkalmazáson, ahol a történteket „terrortámadásnak” nevezte.

A jelentések szerint egy parkoló jármű alá helyezett robbanószerkezet lépett működésbe a Győzelem téren, ahol a város közigazgatási épülete található. A robbanásban önkéntesek sérültek meg, akik éppen a lakosságnak szánt orosz segélyszállítmányokat pakolták ki – jelentette az orosz média.

Melitopol a dél-ukrajnai Zaporizzsjai megyében fekszik, és az orosz erők közigazgatási bázisként használják, mivel a régió fővárosa, Zaporizzsja még mindig Kijev ellenőrzése alatt áll.

Az elmúlt hetekben már fokozott ukrán partizántevékenységről számoltak be a térségből – beleértve az infrastruktúra, az orosz katonák, valamint az orosz erőkkel együttműködők elleni támadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?