Teljesen nyitnak a hollandok

Hága. A holland kormány teljesen meg akarja nyitni munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott tíz új tag előtt május elsején.

Piet Hein Donner szociális és foglalkoztatási miniszter levélben értesítette a parlamentet erről a szándékról. „A holland munkaerőpiac rendkívül jól fejlődik. A betöltetlen munkahelyek száma soha nem volt ilyen magas, a munkanélküliség pedig ilyen alacsony. A megnyitás elhalasztása árt a holland vállalatoknak és a munkaerőpiacnak is” – írta. Garanciák vannak arra, hogy ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizessék, vagyis nem fenyeget a tisztességtelen verseny – tette hozzá, példaként megemlítve: büntetést kell fizetniük azoknak, akik a minimálbérnél kevesebbet adnak alkalmazottaiknak.

Szeptember óta már 16 gazdasági szektor áll nyitva Hollandiában a lengyel, észt, lett, magyar, litván, szlovén, szlovák és cseh munkavállalók előtt. A piac teljes megnyitásához nem szükséges a parlament hozzájárulása, de hasznos politikai gesztus időben tájékoztatni a képviselőket.

Az EU régi tagországainak tavaly kellett felülvizsgálniuk három évvel ezelőtti döntésüket arról, hogy beengedik-e a kelet-európai – köztük a szlovákiai – munkaerőt. A csatlakozási szerződés átmeneti időszakot tett lehetővé a régi tagországoknak e tekintetben. 2004-ban csupán három ország, Nagy-Britannia, ĺrország és Svédország nyitotta meg kapuit, tavaly azonban számos más régebbi tagország csatlakozott hozzájuk. Hollandia is akkor döntött úgy, hogy ez év elejétől fokozatosan megnyitja piacát – e határozat végrehajtása kezdődik most el. A döntés azonban csak a 2004-ben csatlakozott országokra vonatkozik, azaz Bulgáriára és Romániára még nem. (m, f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?