Ragaszkodnak az időponthoz

Bagdad. Az iraki választások elhalasztása ellenében foglalt állást az ideiglenes parlament szerepét betöltő iraki nemzeti tanács. „Az iraki nemzeti tanács ismételten hangsúlyozza, hogy a folyamatot alaptörvénynek megfelelően kell lebonyolítani.

Bagdad. Az iraki választások elhalasztása ellenében foglalt állást az ideiglenes parlament szerepét betöltő iraki nemzeti tanács. „Az iraki nemzeti tanács ismételten hangsúlyozza, hogy a folyamatot alaptörvénynek megfelelően kell lebonyolítani. A tanács úgy véli, tiszteletben kell tartani a választások megrendezésére kitűzött január végi időpontot” – szerepel Dzsavád al-Malikinak, a nemzeti tanács alelnökének közleményében. Vezető szunnita pártok és politikai tömörülések, vallási vezetők a választások elhalasztását sürgették a közelmúltban. Az átmeneti kormány és a független iraki választási bizottság, valamint a síita vallási vezetők ugyanakkor az eredeti, 2005. január 30-i időpont mellett foglaltak állást.

Tizenhét újabb holttestre bukkantak amerikai katonák az észak-iraki Moszulban, s ezzel több mint ötvenre nőtt az elmúlt két hét folyamán talált halottak száma a városban, közölték amerikai katonai források. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?