Putyin szerint a NATO a fegyverszállítmányok réven beszállt a konfliktusba

putyin kp

Oroszországnak nincs más választása, mint figyelembe venni a NATO nukleáris képességeit, mivel az USA vezette katonai szövetség Oroszország legyőzésére törekszik – jelentette ki a Rosszija-1 állami televíziónak adott interjújában Vlagyimir Putyin.

Putyin szerint a NATO fegyverszállítmányai Ukrajnának a konfliktusban való részvételnek tekinthetők, mert a szövetség nem kap pénzt ezekért a fegyverekért. Szerinte ez a Nyugatot „bűnrészessé teszi”.

A jelenlegi körülmények között, amikor az összes vezető NATO-tagállam kijelentette, fő céljuk az, hogy stratégiai vereséget okozzanak nekünk, hogy – amint ők mondják – a népünk szenvedjen, miként lehet ilyen körülmények között figyelmen kívül hagyni a nukleáris potenciáljukat?

– tette hozzá.

Putyin azzal is vádolta a Nyugatot, hogy egyetlen céljuk a volt Szovjetunió és az Oroszországi Föderáció felszámolása. „Apró részekre akarják osztani Oroszországot, hogy aztán ellenőrzésük alá vonhassák” – mondta.

(guardian)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?