Továbbra is „Csak tiszta forrásból”: bemutatkozik Taba Csaba új művészeti vezető

December 14-én egy nagyszabású műsorral készültek a pozsonyi Pavol Országh Hviezdoslav Színházban, „Mozdulatunk fonalából, táncunk szőttese – Ahol szálaink összefutnak” címmel, melyben két koreográfiát is előadtak, amivel a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gáláján elnyerték „a 2023/24-es Év Nívódíjas Táncegyüttese” címet.  

Mikor hallott először az idén 55 éves Szőttes Kamara Néptáncegyüttesről?

Az együttes néhány rangidős tagját a korábbi művészeti vezetőn, Gémesi Zoltánon keresztül – aki volt táncos kollégám és mai napig barátom – régóta ismerem. A teljes Szőttessel azóta vagyok/vagyunk közelebbi ismeretségben és munkakapcsolatban, mióta a 2018-as nyári Szőttes Táborba a feleségemmel és kollégámmal, Fejér Erikával első alkalommal kaptunk meghívást néptáncoktatóként.

Mi volt a kezdeti elképzelése és célja, amikor átvette annak művészeti vezetését? Az eltelt idő alatt, ami közel másfél év, ez mennyiben valósult meg?

Mindenekelőtt kötelező tisztelettel és alázattal kívántuk kezelni a korábbi művészeti vezetők munkásságát, örökségét és megtartani a Szőttes „Csak tiszta forrásból” hitvallását. Legnagyobb motivációként az a szükséges cél szolgált, hogy mind erő-állóképesség, mind tánctechnikai, mind előadói szinten áthidaljuk és egységesítsük a tánckarban meglévő – pozitívumként is kihasználható – viszonylag nagy korosztálynyi szakadékot. Fontosnak tartom, hogy ezt a közösségi „Szőttes-érzés” szellemi és érzelmi egységesítésével is támogassam. A célnál mindig fontosabbnak tartom az oda vezető utat, és úgy gondolom, hogy a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére rengeteget haladtunk/fejlődtünk, ami a közösségi létben és a szakmai eredményekben is megmutatkozik.

Gazdag pályafutása alatt rengeteg tapasztalatra tett szert. Hol tanult, hol táncolt eddig?

Gyermekként és ifjú éveimben a szülővárosomban, Szekszárdon ismerkedtem meg a néptánccal, majd 19 évesen hivatásos táncosként a fővárosba kerültem. Négy évig a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának tagja, majd tizenöt évig a Budapest Táncegyüttes táncos szólistája voltam. 2007-ben a Magyar Táncművészeti Főiskolán elvégeztem a néptáncpedagógus szakot. Azóta közel 50 együttesben tanítottam, több mint 30 alkalommal kértek fel szakmai zsűrizésre és ugyancsak 30 alkalommal részesültem szakmai elismerésben. A közelmúltban elvégeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem mesterképzését, ahol okleveles tánctanár (MA) diplomát szereztem.

Kire, illetve mire a legbüszkébb az eddigi karrierje során?

A Budapest Táncegyüttes hivatásos táncosaként a Zsuráfszky Zoltán koreográfus által alkotott „Élő Martin-archívum” sorozat volt a legmeghatározóbb számomra. A tanítványaimat nem szívesen kategorizálom, hisz gyakorlati és elméleti szinten is mindenkit magához képest szeretek fejleszteni. Büszke vagyok azokra is, akik a szakmai segítségemmel szólótáncosi díjat értek el, azokra is, akik néptáncpedagógus pályára vagy akár hivatásos táncos pályára kerültek, de boldogsággal tölt el az is, ha valaki nálam tette meg első tánclépéseit és szerelmesévé vált a hagyományos tánckultúrának. Koreográfiáim által tíz alkalommal értünk el együttesi helyezést, különdíjat vagy nívódíjat és hat alkalommal járultam hozzá a „Kiválóan minősült” együttes címhez. Ha mégis választanom kell, akkor a következőek:

2000. Népművészet Ifjú Mestere Díj

2001. IV. Kárpát-medencei Verbunkverseny – I. helyezett

2004. Zalai Kamarafesztivál – Előadói Nívódíj

2009. XX. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál – „Koreográfusi különdíj”

2013. XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál – Koreográfusi III. díj

2019. Miniszteri Elismerő Oklevél – Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

2019. Martin György Néptáncszövetség – Művészeti vezetői nívódíj

2023. Hagyományőrző Együttesek Országos Bemutató Színpada – „Kiválóan minősült”együttes (Isaszegi Csatangoló Hagyományőrző Néptáncegyüttes)

2024. TáncPódium – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálája – „a 2023/24-es Év Nívódíjas Táncegyüttese (Szőttes Kamara Néptáncegyüttes)

Hogy alakult kia „Mozdulatunk fonalából, táncunk szőttese – Ahol szálaink összefutnak” című műsor reper­toárja, művészi koncepciója? Mi­lyen táncokat láthat a közönség? Mi a különlegessége, a nehézsége és könnyebbsége ennek a műsornak? Melyek a műsor érzelmi/szakmailag szempontból legjelentősebb pillanatai?

A műsornak nincs egy, a koreográfiákat összekötő dramaturgiai szála. A tavaly megszületett szimbolikus mondat, a „Mozdulatunk fonalából, táncunk szőttese” azt hivatott jelképezni, hogy az individuális emberi mozdulatoktól a táncmotívumokon és táncfolyamatokon keresztül miként születik meg az egyén tánca, ami a közösségi színpadi koreográfiákban teljesedik ki. Az idei alcím,  az „Ahol szálaink összefutnak” arra utal, hogy a tánckari tagok egyéni útján keresztül hogyan valósul meg közösségi „Szőttes-érzés” és a mindenkitől áldozatot követelő próbatermi munka eredményeként hogyan valósul meg a közösen megélt színpadi élmény és szakmai siker. 

A műsorban szereplő koreográfiák a Kárpát-medence következő területeinek hagyományos paraszti tánckultúráját érintették: Méra és Györgyfalva (Nádas mente és Erdőalja, Kalotaszeg), Magyarszovát (Mezőség), Nyárádmagyarós (Marosszék), moldvai csángó, bukovinai székely, tolnai Sárköz, Vág–Garam köze.

A műsor különlegessége az volt, hogy színpadi lehetőséget kapnak a későbbi utánpótlásként funkcionáló gyermekcsoportok. Bár a szenci Möggyes Gyermek-nép­táncegyüttes (vezető: Strešňák Gábor és Strešňák Dagmar) táncosai már rendelkeznek színpadi rutinnal és „Kiválóan minősült” együttesként szakmai eredménnyel, az általuk bemutatott bukovinai székely táncanyag betanításának és a koreográfia elkészítésének határt szabott az idő és a földrajzi távolság. Hasonló nehézségek érintik a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola alsós gyermekeit (vezetőjük: Kassai Zsuzsanna), akik közül sokan most álltak első alkalommal színpadon. Ők egy lánc-körtánc etűdök fűzéréből álló, Otthonról Haza című koreográfiával barangolták be a magyar nyelvterületet Moldvától Pozsonyig. Bízom benne, hogy az idő szűke ellenére mindkét csoport táncosai jól érzték magukat a színpadon, a gyermeki báj a közönséget is elvarázsolta.

Szakmai és érzelmi szempontból egyaránt jelentős, hogy bemutattuk azt a két koreográfiát, mellyel a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gáláján az együttes elnyerte „a 2023/24-es Év Nívódíjas Táncegyüttese” címet.

Mit vár el a táncosoktól emberileg, hogy megfelelően tudjanak együtt dolgozni? Milyen alapvető tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki gyerek/felnőtt táncosként stabilan funkcionálni tudjon?

A szakmai mellett nagyon fontosnak tartom az emberi hitelességet, az önazonosságot, az egészséges identitást. Meggyőződésem, hogy ez a műfaj csak őszinte, tisztességes, alázatos emberek kölcsönös bizalomra épülő közösségében működhet jól.

Általában mi a táncosoknak mondott utolsó tanácsa, mielőtt a színpadra lépnek?  

Talán ellentmondásosnak tűnhet, de a fellépések előtt mindig azt kérem, hogy az elvárhatóan koncentrált színpadi jelenlét mellett legalább olyan fontos az oldott hangulatú, élményszerű táncolás. „Érezzétek jól magatokat a színpadon! Menjetek és mulassatok egy nagyot! Hajrá!”

Saját magától, mint művészeti vezetőtől, mit vár el? Mi a legfontosabb, hogy megfelelően tudja motiválni a táncosokat és újat mutatni számukra?

Törekszem a szakmai és emberi hitelességen keresztüli példamutatásra. Ehhez persze a művészi ambíción (kreatív alkotói fantázia) túl, leginkább a pedagógusi attitűdökre (türelem, empátia, segítőkészség, együttműködés, jó kommunikációs készség...) és a saját – már megkopott – táncos fizikumom karbantartására is szükség van.

Mik a távlati tervei? 5-10 év múlva hol látja az együttest?

A jövő célkitűzéseit csak tervszerű építkezéssel lehet megvalósítani, így az utánpótlás-nevelés kidolgozása sorskérdés. Természetesen hiába vannak szakmai tervek, ha a napi szakmai munka mögött nincsenek ott a táncosok, a családjaik és a megvalósítást támogató egyesület elnöke, Füzék György. Mint ahogy a nagybetűs élet kapcsán is a mindennapok apró örömeiben igyekszem megtalálni a boldogságot, úgy a szakmai tervek kapcsán is az aktuálisan előttünk álló út legközelebbi lépcsőfokaira fókuszálok. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek álmaim, hanem inkább azt, hogy igyekszem a realitás talaján maradva, alázattal közelíteni a megvalósítani kívánt cél felé.