Rudolf Huliak élesen bírálta a főállatorvost
Száj- és körömfájás: Huliak szerint a főállatorvos hazaárulást követett el, a fejét követeli

Rudolf Huliak idegenforgalmi és sportminiszter szerint Martin Chudý országos főállatorvos súlyos hibákat követett el a száj- és körömfájás-járvány kezelésében, ezért mielőbb távoznia kell a pozíciójából.
Huliak kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatót, melyen felszólította Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági minisztert, hogy azonnal váltsa le Chudýt. A sportminiszter állítja, a birtokába jutott információk alapján a főállatorvos súlyos hibát követett el azzal, hogy nem rendelte el időben a határok ellenőrzését Szlovákia és Magyarország között, ezért is kerülhetett át a vírus a szlovákiai tenyészetekbe.
Huliak szerint ez nem minden: a főállatorvos bűneit csak tetézi, hogy önkényesen elrendelte a szarvasmarhák likvidálását, még azokban a tenyészetekben is, ahol az állatoknál még ki sem mutatták a fertőzést. A sportminiszter elmondása szerint az Európai Bizottság erre egyáltalán nem kötelezte Szlovákiát, a döntést egyedül a főállatorvos hozta meg. Éppen ezért úgy véli, Chudýnak már nincs keresnivalója a pozíciójában, hiszen veszélybe sodorta az ország élelmiszer-önellátását.
Hazaárulást követett el a szlovák mezőgazdaság ellen
– fogalmazott a sportminiszter.
Ivan Ševčík, a parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának elnöke hozzátette, több olyan szakértővel is egyeztetett, akik már átéltek hasonló járványhelyzeteket, és egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a főállatorvos nem hallgatta meg a hozzáértők tanácsait.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.