Apa és fia: Henrik luxemburgi nagyherceg és fia, Vilmos, a leendő uralkodó (Forrás: Luxemburgi nagyhercegi udvar)
Várva-váratlanul: lemondott Henrik luxemburgi nagyherceg
Henrik luxemburgi nagyherceg lemond a trónról – az északnyugat-európai állam hatvankilenc éves uralkodója december 24-én, múlt kedden sugárzott karácsony esti beszédében maga jelentette be a távozását. A következő nagyherceg, Vilmos október 3-án kezdi uralkodását.
A 2024-es cenzus szerint mintegy 670 ezer lakossal rendelkező Luxemburgi Nagyhercegség uralkodója, Henrik a szenteste az RTL Lëtzebuerg vezető luxemburgi televízióban sugárzott, tízperces beszédében jelentette be: tíz hónapon belül távozik az ország éléről. A 2000 óta hivatalban lévő Henrik nagyherceg lemondásáról beszélve úgy fogalmazott: mély hálával és alázattal gondol arra a huszonöt évre, amelynek során uralkodóként vezette a nagyhercegséget. „Ez egy olyan időszak volt, amely alatt Luxemburg sokat fejlődött, és örülök, hogy Önökkel együtt, a nagyhercegnével [Mária Terézia luxemburgi nagyhercegné, Henrik házastársa 1981 óta – NMM.] együtt részese lehettem ennek az útnak” – tette hozzá.
„Ez a negyedszázad a kihívások, a lehetőségek és a szebb jövő reményeinek képében telt el: a technológiai és gazdasági fejlődés, a társadalmi változások, de számos konfliktus [enyhítésének – NMM.] szempontjából is. Mind olyan pillanatok voltak, amelyek elgondolkodtattak bennünket, és közelebb hoztak minket egymáshoz nemzetként” – mondta az uralkodó, aki beszédében kifejtette: a luxemburgi társadalom ereje abban rejlik, hogy a luxemburgiak képesek szolidaritást tanúsítani.
Henrik nagyherceg uralkodása 2025. október 3-án ér véget, a trónon fia, Vilmos koronaherceg követi. Bár a hagyományos karácsonyi beszédbe foglalt lemondásbejelentés váratlanul érte a világot (még az amerikai People magazin is „meglepetéslemondásról” írt), az európai monarchiákkal foglalkozó sajtótermékek vagy bulvárrovatok számára nem érkezett derült égből villámcsapásként a hír. Henrik luxemburgi nagyherceg már júniusban bejelentette, hogy a kormányzati feladatok egy részének hivatalos átadásával főhadnagyi rangban helyettesének nevezi ki legidősebb fiát, ezzel formálisan is megkezdve az uralkodói feladatok átadását örökösének. A francia elnevezésű „LieutenantReprésentant” pozíció tulajdonképpen egyenértékű a régensi szerepkörrel Luxemburgban.
Az uralkodó hivatalosan október 8-án emelte főhadnagyi rangra negyvenhárom éves fiát. A luxembourgi nagyhercegi udvar akkori közleménye szerint a bizonyos uralkodói hatáskörök átadásával járó kinevezési rendeletet Henrik nagyherceg, Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök és Vilmos trónörökös közösen írta alá a 16. században épített nagyhercegi palotában. A sajtónyilvános ceremóniát – az 1868-ban elfogadott alkotmányban előírtaknak megfelelően – „őfelsége eskütétele” zárta az egykamarás nemzeti képviselőház tagjai előtt.
Bár még a hatalomátadás első lépéseként már nyáron bejelentett döntés kapcsán a Le Monde vezető francia napilap is „meglepő lépést” emlegetett, a Luxemburgi Nagyhercegség történelmében jártasok számára nem ismeretlen, hogy a lemondás egyfajta hagyománynak számít a városnyi méretű államban. Az előző uralkodó, János nagyherceg az 1999-es karácsonyi beszédében jelentette be, hogy lemond a trónról elsőszülött fia javára. Emellett a hatalomátadás zökkenőmentessé tétele sem valódi újdonság: Henrik nagyherceg például több mint két és fél éven keresztül főhadnagyi rangban édesapja, János nagyherceg hivatalos helyetteseként szolgált, mielőtt 2000. október 7-én trónra lépett volna. Maga a 2019-ben, kilencvennyolc évesen elhunyt János három évig volt régens. Előtte már Mária Anna özvegy nagyhercegné is uralkodott régensként, akinek férje, IV. Vilmos nagyherceg 1908-tól súlyos betegségben szenvedett, így helyette négy éven keresztül, az uralkodó 1912. február 25-én, ötvenkilenc évesen bekövetkezett haláláig vezette az országot, majd újabb négy hónapig, míg legidősebb gyermekük, Mária Adelaida nagykorúvá nem vált.
Az elmúlt évszázadokban volt egy másik luxemburgi uralkodó, aki szintén betegség miatt nem tudta ellátni az uralkodói feladatait: Adolf, a Nassaui Hercegség utolsó hercege és a Hollandiától függetlenné váló Luxemburg első nagyhercege 1889-ben és 1890-ban is több hétig „helyettesítette” elődjét, a csupán tizenhetedfokú unokatestvérét, III. Vilmos nagyherceget, aki egyben Hollandia királya is volt. Luxemburgot, ahol az egy főre jutó bruttó hazai jövedelem a világon az egyik legmagasabb, 1890 óta a jelenlegi család, a (Nassau– Weilburg-ház leszármazottjaiból álló) Luxembourg–Nassau-ház vezeti, amely nem összekeverendő a kihalt Luxemburg–házzal, amely német-római császárokat, magyar, horvát és cseh királyokat adott a történelem során. A jelenlegi uralkodó, Henrik nagyherceg rokoni kapcsolatban áll számos európai királyi családdal: édesanyja belga királyi hercegnő, egyik nagyapja Bourbon-házból származó parmai herceg, egyik nagyanyja svéd királyi hercegnő volt.
„Kicsit izgulok” – vallotta meg Vilmos herceg a kamerák előtt
Az uralkodását október 3-án megkezdő Vilmos jelenlegi koronaherceg 1981. november 11-én született Luxembourgban. A trónörökös lesz az első uralkodó a világon, aki félig latin, édesanyja, Mária Terézia nagyhercegné ugyanis kubai származású. Vilmos a középiskolai tanulmányait egy svájci bentlakásos iskolában végezte, majd 2002-ben elvégezte a legrangosabb brit katonai felsőoktatási intézményt, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémiát. Egyetemi tanulmányait részben az Egyesült Királyságban folytatta: a durhami egyetemen és a londoni Brunel egyetemen tanult, de egy évig hallgatott filozófiát és antropológiát a svájci Fribourgban, majd politikát a franciaországi Angers egyetemén, ahol 2009-ben szerzett diplomát. 2018 és 2019 között a londoni Királyi Védelmi Főiskolán (Royal College of Defence Studies; RCDS) posztgraduális képzést végzett.
Vilmos herceg nős, felesége a belga grófnőnek született Stefánia hercegné, akitől két gyermeke született: Károly herceg öt esztendős, Ferenc herceg kétéves lesz idén tavasszal. A jelenlegi és leendő uralkodóval Claude Zeimetz és Maurice Molitor luxemburgi újságírók októberben háromnegyedórás exkluzív podcastadást készítettek. A luxemburgi nagyherceg udvar hivatalos Spotify-csatornáján hallgatható és az uralkodócsalád honlapján tévéadásként látható beszélgetésben szó esett a régensi kinevezésről is. „Rendkívül boldog vagyok” – szögezte le Henrik nagyherceg a beszélgetésben, hozzátéve: bár nem szereti a nyugdíjazás kifejezést, tudja, hogy távozása egyenértékű ezzel. „Stresszben vagyok. Már régóta tudom, hogy egyszer eljön ez a pillanat. De, amikor eljön, az teljesen más, s egy kicsit izgulok” – ezt már Vilmos herceg vallotta meg a kamerák előtt
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.