Oroszország repüléstilalmi zónát hirdetett Donbasz felett

df

Oroszország repüléstilalmi zónát hirdetett a kelet-ukrajnai Donbasz-térség fölé. Erről a Sky News televízió számolt be az Interfax hírügynökségre hivatkozva.

A hírről a Reuters is tájékoztatott, az Interfax hírügynökségre hivatkozva, akiknek a "Donyecki Népköztársaság" egyik szakadár tisztségviselője nyilatkozott. 

Eközben a Tass orosz állami médium a közlekedési minisztérium egyik forrására hivatkozva arról számolt be, hogy március 26-ig meghosszabbították a repüléstilalmi övezetet az ország déli részén - írja a Guardian. "A krasznodari repülőtér megerősítette a dél-oroszországi repülőterek lezárásának meghosszabbítását, moszkvai idő szerint március 26-ig hajnali 3.45 óráig" - jelentette a Tass.

 A Sky News brit televízió emlékeztetett arra, hogy a repüléstilalmi zóna kihirdetése azt jelenti, hogy a kijelölt légtérben minden vagy bizonyos típusú repülőgépnek tilos átrepülnie.

Azoknak az országoknak, amelyek repüléstilalmi zónát vezetnek be, fel kell készülniük arra, hogy lelőnek minden olyan repülőgépet, amely megsérti a tilalmat, ami földi célpontok, például a biztonságba menekülő civilek védelmére használható.

(tasr, reuters, sky news)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?