Mélyülő lengyel kormányválság

Varsó. Új szociáldemokrata párt létrehozásáról állapodott meg tegnapra virradóra a kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) parlamenti képviselőinek egy csoportja, Marek Borowskinak, a szejm elnökének vezetésével.

Varsó. Új szociáldemokrata párt létrehozásáról állapodott meg tegnapra virradóra a kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) parlamenti képviselőinek egy csoportja, Marek Borowskinak, a szejm elnökének vezetésével. Az erről szóló nyilatkozatot sajtójelentések szerint huszonhatan írták alá, köztük az SLD 20 alsóházi képviselője, 4 szenátora és két parlamenten kívüli tagja. A Lengyel Szociáldemokrácia elnevezésű párt létrejöttével bekövetkezett a kormánypárt szakadása, amelyről hosszabb ideje nyílt vita folyt. A Gazeta Wyborcza a kormányhoz közel álló, nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Leszek Miller miniszterelnök ma bejelenti: május 4-én távozik hivatalából. A kormányfő lehetséges utódai között említi a lap Wlodzimierz Cimoszewicz külügyminisztert, korábbi miniszterelnököt, Józef Oleksy belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest, aki szintén betöltötte már a miniszterelnöki tisztséget, illetve Marek Belka volt pénzügyminisztert, aki jelenleg a nemzetközi segélyek koordinálásával foglalkozik Irakban. Borowski az éjszakai ülés után közölte: a pártalapítók arra a következtetésre jutottak, hogy az SLD-t nem lehet megreformálni, vagy legalábbis nem olyan gyorsan, hogy még a (2005-ben esedékes) parlamenti választások előtt vissza lehessen szerezni a választók bizalmát. Elmondta, ha sor kerül a kormány átalakítására, a szakadárok bizonyos feltételek mellett támogatják az új kabinetet. Nem részletezte azonban ezeket a feltételeket. Az SLD országos tanácsa ma tartja ülését, amelyen a kormány és a miniszterelnök tevékenysége, illetve a párt alapvető reformja kerül terítékre. A jelek szerint a lázadók kész helyzetet akartak teremteni a tanácskozás előtt, demonstrálva, hogy a miniszterelnök lemondásától és a kormány átalakításától függetlenül elszánták magukat az új párt létrehozására. Bejelentette csatlakozási szándékát az új párthoz Tomasz Nalecz, az SLD-vel koalícióban kormányzó kis baloldali Munka Uniója (UP) alelnöke, a szejm alelnöke is. Nalecz, aki egyébként a Rywin-féle korrupciós ügyet vizsgáló parlamenti bizottság elnöke, igyekszik rábeszélni pártját is, hogy kövesse példáját. Miller kormányfő lemondása eldöntött ténynek látszik, az SLD mértékadó politikusai ezt elkerülhetetlennek tartják. Oleksy szerint ha a lemondás nem következik be a legközelebbi jövőben, bonyolult helyzet áll elő Lengyelországban.

Máris népszerű az új párt

Varsó. Az újonnan alapított lengyel szociáldemokrata párt a választópolgárok 19 százalékának támogatására számíthat. PGB közvélemény-kutató csoport friss felmérése szerint a pártok népszerűségi listáját változatlanul az ellenzéki liberális Polgári Platform vezeti 22,2 százalékkal, a második helyen az új Lengyel Szociáldemokrácia áll 19,1 százalékkal, ezt követi az Önvédelem agrárpárt 18,9 százalékkal. Nem jutna be a parlamentbe a Baloldali Demokratikus Szövetség–Munka Uniója jelenlegi kétpárti kormánykoalíció (4,5 százalék). (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?