A miniszterelnök stressznek és pániknak teszi ki a lakosságot.
Robert Fico már több mint 30 éve politizál. Jelenleg már a negyedik alkalommal tölti be a miniszterelnöki posztot, tehát minden előfeltétele adott annak, hogy felelősen kormányozzon, és úgy irányítsa az országot, ahogyan azt kell. De amit a múlt héten alakított, azt épeszű embernek nehéz megértenie.
Az ellene elkövetett merénylet óta láthatóan poszttraumás stresszel küszködik, és nehezen érthető téveszmék gyötrik.
A múlt héten a miniszterelnök leváltásának kérdése szerepelt a parlament napirendjén, ami része az ellenzék legitim politikai munkájának, ráadásul ebben a választási időszakban ez volt az első ilyen indítvány. Tehát ez nem egy elkoptatott törvényhozási megmozdulás vagy unalomig ismert ellenzéki színjáték volt. Robert Fico azonban úgy megijedt ettől, mintha valami politikai amatőr lenne. A kormány menesztéséről szóló rendes vitát megakadályozta, és a tanácskozást zárt ülés keretében kellett lefolytatni egy általa a titkosszolgálattól megrendelt, a témához nem kapcsolódó jelentésre hivatkozva.
Hogy Fico a SIS-től rendel meg anyagokat, azt korábban a belügyminiszter is megerősítette. De ha mégsem miniszterelnöki kérésre készült ez a jelentés, és tegyük fel, hogy annak tartalma legalább részigazságon alapul, akkor a kormányfőnek, a belügyminiszternek és a többi rendvédelmi szervnek már régen intézkedniük kellett volna.
A miniszterelnök stressznek és pániknak teszi ki a lakosságot. Állításaival, miszerint a Szlovák Köztársaság területén olyan idegen erők tevékenykednek, amelyek puccsban érdekeltek, ismét csak gyűlöletet gerjeszt, illetve félelmet terjesztve megosztja a társadalmat. A külföldről pénzelt külföldiekkel kapcsolatos összeesküvések csak arra szolgálnak, hogy kihirdethesse a szükségállapotot.
Ha igaz, hogy a Szlovák Köztársaság területén külföldiek tevékenykednek azzal a céllal, hogy a kormányt megbuktassák, akkor felmerül a kérdés: az állami hatóságok miért nem lépnek fel? Félő, Robert Fico csak azért törekedik a szükségállapot bevezetésére, hogy magához ragadhassa a teljhatalmat azzal az ürüggyel, hogy valami fenyegetné a demokratikus jogrendszert.
A jelenlegi kormány beiktatása óta számos tiltakozásra került sor, és az tény, hogy mindegyik békésen zajlott le. Ez a múlt péntekire is érvényes. Robert Fico lépései feltűnően emlékeztetnek egy olyan miniszterelnök tetteire, aki az akkori államfő fiának titkosszolgálatok általi elhurcolásakor irányította Szlovákiát.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.