Tavaly ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a veszprémi központú Pannon Egyetem, amely az ország első vegyipari egyeteméből mára egy nemzetközi rangsorokban előkelő helyen jegyzett, kiemelkedően jó munkaerőpiaci visszajelzésekkel, és erős ipari kapcsolatokkal rendelkező multidiszciplináris intézménnyé vált.
Pannon Egyetem: 21. századi infrastruktúra és képzési portfólió

A Pannon Egyetem Veszprémen kívül Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Ajkán is kínál képzéseket, melyek között számos újdonság található. Az infrastruktúra fejlesztése mellett az egyetem képzési portfóliója is folyamatosan bővül, igazodva a piaci igényekhez.

Jelenlegi világunkat leginkább a technológia alakítja, befolyásolja. A legnagyobb kereslet a természettudomány, technológia, mérnöki és matematikai tudományok - azaz az angol betűszó alapján STEM – szakmák képviselői iránt mutatkozik a munkaerőpiacon. A statisztikák szerint itt a legkisebb a munkanélküliségi ráta, és már kezdőként is kiemelkedő fizetésre a szektorban dolgozók.
A mérnökképzés a Pannon Egyetemen nagy múltra tekint vissza, hírnevét kiemelkedő kutatási eredmények is alátámasztják. A Mérnöki Kar oktatói 2023-ban a környezettudományok területén Magyarország három legjobb kutatója közé kerültek.
A természettudományok területén kiemelkedő a környezetmérnöki képzés, amely a fenntarthatóságra és a környezeti kihívások gyakorlati megoldásaira készíti fel a hallgatókat. Az egyetem elkötelezett a zöld gazdaság fejlesztése és az ökológiai lábnyom csökkentése iránt.

Műszaki területen újonnan indul az ESG (Environmental, Social, Governance) képzés, amely olyan vállalati szakemberek képzésére irányul, akik kulcsszerepet töltenek be a szervezetek fenntarthatósági átmenetének irányításában és koordinálásában. A képzés célja, hogy átfogó tudást nyújtson a fenntarthatósági stratégiák kialakításáról, azok hatékony megvalósításáról.
A gazdaságtudományi képzések területén a stratégiai és technológiai menedzsment és az innováció iránti elkötelezettség teszi egyedivé az egyetemet. A műszaki menedzser képzést a Pannon Egyetem indította először, népszerűsége azóta is töretlen. Ez annak köszönhető, hogy a szakon végzett diplomások magabiztos műszaki tudással társuló gazdasági és menedzsment ismeretekkel rendelkeznek, mellyel könnyen beilleszkednek bármely vállalati struktúrába. A 2024-es tanévben üzleti adattudomány képzéssel bővült az addig is sokszínű kínálat. Az üzleti adattudomány egy különösen aktuális és gyorsan fejlődő terület, amely kombinálja az adatelemzést, a mesterséges intelligenciát és az üzleti döntéshozatalt, lehetővé téve a hallgatók számára, hogy élenjárók legyenek a digitális gazdaságban.
Az informatikai képzések között külön említést érdemel a programtervező informatikus mesterszak, amely az egyik legkeresettebb és legmodernebb szakterületet képviseli, és hallgatóinak élvonalbeli tudást biztosít az adatelemzés, gépi tanulás és szoftverfejlesztés terén.

Képzési kínálatában megtalálhatóak a humántudományi, pedagógiai és társadalomtudományi szakok, például a kommunikáció- és médiatudomány alapszak, amely a digitális média és a közösségi platformok világában való sikeres szerepléshez biztosít alapot. Emellett 2024-től a pszichológia alapszak is elérhető a humántudományi képzések között.
Az informatika, gazdaságtudományok, természettudományok és műszaki tudományok területén hatvan alapszak és tizenhat mesterszak indul duális képzés keretében. A duális képzés során a hallgatók nemcsak az egyetemen tanulnak, hanem gyakorlati képzésben is részesülnek a programban részt vevő vállalatoknál. Ezáltal a tanulmányaik alatt már jelentős szakmai tapasztalatra és iparági kapcsolatokra tehetnek szert, ami megkönnyíti a diploma utáni elhelyezkedést.
Az egyetem oktatási és kutatási tevékenységeiben központi szerepet kap a fenntarthatóság iránti elkötelezettség, amely révén az intézmény nemzetközi szinten is elismert központtá vált. A különböző tudományterületeken végzett kutatások a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság és a vízgazdálkodás területén mind hozzájárulnak a fenntartható fejlődés előmozdításához. Az egyetem célja, hogy oktatási programjaival és kutatási eredményeivel támogassa a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés közötti egyensúly megteremtését.

Az intézmény kiemelten támogatja az aktív életmódot is: a Veszprémi Egyetemi Sport Club tizennégy szakosztályában csaknem 1000 igazolt versenyző sportol, emellett a sportolókat ösztöndíjjal, mentorprogrammal segítik, annak érdekében, hogy sportkarrierjüket és tanulmányaikat is zökkenőmentesen folytathassák.
A Pannon Egyetem különleges földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a Balaton és a Bakony természeti szépségei kínálnak inspiráló környezetet a hallgatók számára. Az egyetem hallgatóbarát légköre, mentorprogramjai, ösztöndíjai, karriertámogató és mentális egészséget elősegítő szolgáltatásai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgatók otthonosan érezzék magukat, és felejthetetlen egyetemi élményekkel gazdagodjanak.
Csatlakozz a Balaton régió egyeteméhez, jelentkezz február 15-ig a Pannon Egyetemre!
Tudj meg többet a Pannon Egyetemről: https://felveteli.uni-pannon.hu/index.php/felveteli
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.