Ma lenne 70 éves a gitárlegenda

dd

Ma lenne 70 éves és már csaknem öt éve halott Eddie Van Halen rockgitáros, akinek hatása a műfajra szinte felbecsülhetetlen. Számos világhírű zenész tekinti őt példaképének, egyik ikonikus gitárját a washingtoni Smithsonian múzeumban állították ki az amerikai kultúra meghatározó alkotóinak tárlatán.

Edward Lodewijk Van Halen Hollandiában született, eleinte zongorázni tanult, gyerekként versenyeket is nyert. Tízéves volt, amikor szülei úgy döntöttek, az Egyesült Államokba költöznek két fiukkal. Ezután mindkét srác a rockzene felé fordult, az idősebb Alex dobos lett, öccsével együtt alapította Kaliforniában a Van Halen zenekart, amely főleg Eddie egyéni gitárjátéka miatt lett híres.

Eddie Van Halen a hetvenes évek végén hasonló forradalmat robbantott ki a gitározás technikájának újraértelmezésével, mint tíz évvel korábban Jimi Hendrix. 

Kifejlesztett egy sajátos, kétkezes pengetési technikát (tapping), amely a zongorázásra emlékeztet, és amely olyannyira védjegyévé vált, hogy a zenekar első lemezének megjelenéséig a közönségnek háttal szólózott a színpadon, nehogy valaki ellesse.

A David Lee Roth énekessel kiegészült Van Halen 1978-as bemutatkozó lemeze hatalmasat robbant,néhány hónap múlva már a Black Sabbath előzenekaraként turnézták végig az Egyesült Államokat, az alig 24 éves Eddie-t pedig az év gitárosának választották a Guitar Player magazin olvasói, és öt éven át meg is tartotta első helyét a listán. Ozzy Osbourne később azt nyilatkozta, hogy a közös turné minden állomásán megbabonázva állt a színpad szélén, és nem értette, hogyan csinálja Eddie, amit csinál.

Érdekesség, hogy már befutott zenekarként is szívesen játszottak feldolgozásokat (Dancing in the Street, Pretty Woman, You Really Got Me), amelyek Eddie egyedi játékának köszönhetően teljesen átalakultak. Saját dalaik közül az Ain’t Talkin’ ‘Bout Love és a Jamie’s Cryin lettek az első slágerek, az MTV-korszakban pedig a Jump aratott elsöprő sikert. (Ez a dal kezdetben David Lee Rothnak és a producernek sem tetszett, mindketten túl kommersznek találták, Eddie alig tudta felkönyörögni az albumra).

Roth a világsiker csúcsán kiszállt a zenekarból, helyére Sammy Hagar került. A legtöbb rajongónak azonban mindegy volt, ki énekel abban a bandában, ahol Eddie gitározik (Hagar kiválása után egy harmadik frontember, Gary Cherone került a zenekarba egy rövid időre).

A csapat a kilencvenes évek közepéig volt igazán kreatív, később Roth és Hagar társaságában is turnéztak a régi repertoárral. Az eredeti basszusgitárost, Michael Anthonyt 2007-ben kitették, hogy helyet csináljanak Eddie akkor 15 éves fiának Wolfgangnak, így lettek szinte száz százalékban családi zenekar. A kreativitást Eddie drog- és alkoholproblémái is gátolták – a zenekar Rock and Roll Hírességek Csarnokába való beiktatásán sem tudott részt venni, mivel épp elvonókúrán volt. Koncertjeik viszont változatlanul telt házasok voltak, mindenki hallani akarta élőben Eddie Van Halen frázisait, egyedi staccato riffjeit, fantáziadús harmóniáit, és persze a legendás tapping-technikát. 

A zenész a gégerákkal vívott hosszú küzdelem után, 65 éves korában halt meg 2020 október 6-án. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?