Markó Béla, az RMDSZ elnöke

Hogyan értékeli magyar szempontból a helyhatósági választásokat?
Mindenképpen győzelemként értékelem, hiszen 2000-ben is jól szerepelt az RMDSZ, viszont most már az első fordulóban például több polgármesteri tisztséget szereztünk.

Hogyan értékeli magyar szempontból a helyhatósági választásokat?

Mindenképpen győzelemként értékelem, hiszen 2000-ben is jól szerepelt az RMDSZ, viszont most már az első fordulóban például több polgármesteri tisztséget szereztünk. Hogy összehasonlítsam, 2000-ben az első forduló után 110 polgármestere volt az RMDSZ-nek, most 150, és minden számításunk szerint a második forduló után is összességben több polgármesterünk lesz. Az elmúlt hónapok vitáira gondolva nagyon fontos üzenet mindenki számára, hogy a romániai magyar közösség egyértelműen odaállt a saját érdekképviseleti szövetsége mellé. És az, hogy sikerült Kolozsváron leváltani az eddigi polgármestert, Gheorghe Funart, nemcsak a kolozsvári magyarság számára felszabadító érzés, hanem az egész erdélyi magyarság számára fontos. A közéletben és egyébként is nagyon sokat fog változtatni Kolozsváron.

Marosvásárhelyen viszont nem állt annyira a szövetség mellé a magyarság, hiszen Kelemen Attila elvesztette a választást, illetve ennek tulajdonítható-e?

Nem, a jelöltünk jól szerepelt, a kampány jó volt és a magyarság az RMDSZ mellé állt. Ott mindössze 2-3 százalék a románság és a magyarság közti különbség. Véleményem szerint, ha az időközben eltávozottakat, vagy azokat számítjuk, akik esetleg tartósan kint tartózkodnak Magyarországon, és nem jöttek haza, akkor másként alakul a választás. (mro)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?