Máris per indul Trump ellen

Washington. Amerikai ügyvé-dek pert kezdeményeznek Donald Trump amerikai elnök ellen, mert szerintük megsérti az alkotmányt azzal, hogy cé-gei külföldi kormányoktól kap-nak pénzt.

Washington. Amerikai ügyvé-dek pert kezdeményeznek Donald Trump amerikai elnök ellen, mert szerintük megsérti az alkotmányt azzal, hogy cé-gei külföldi kormányoktól kap-nak pénzt. Theresa May brit kormányfő után az izraeli mi-niszterelnököt fogadja Trump.

Donald Trump fia úgy reagált, hogy a törvényesen szükségesnél több intézkedést tettek, hogy elkerüljék a törvénysértés lehetőségét. Például, ha külföldi kormányok képviselői Trump valamelyik szállodájában szállnak meg, akkor az ebből származó profitot át fogják utalni a pénzügyi tárcának. Eric Trump az ilyen pereket pusztán politikai haszonszerzést szolgáló zaklatásnak nevezte. A Washingtoni Állampolgárok a Felelősségért és Etikáért elnevezésű csoport azt állítja, hogy az alkotmánynak a jövedelmekre vonatkozó záradéka tiltja ezt. Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság tiltsa meg Trumpnak, hogy ilyen kifizetéseket elfogadjon – jelentette ki Deepak Gupta, az ügyön dolgozó egyik ügyvéd. Trump cégei üzleti kapcsolatban állnak Kínával, Indiával, Indonéziával és a Fülöp-szigetekkel – állapította meg az ügyvédi csoport. „Amikor Trump, az elnök leül tárgyalni a kereskedelmi megállapodásokról ezekkel az országokkal, az amerikai embereknek nem lesz lehetőségük megtudni, hogy a gondolatai vajon nem Trump, az üzletember profitja körül járnak-e” – tették hozzá.

Csak egy Kína van

Peking arra kérte az új amerikai elnök kormányát, hogy értse meg az „egy Kína” politika fontosságát, és ismerje fel, milyen érzékeny ügy a tajvani kérdés. A Donald Trump pénteki beiktatására adott első hivatalos kínai reakcióban Hua Csun-jing külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy még ha a két országnak vannak is nézeteltérései, a feleknek tiszteletben kell tartaniuk a másik alapvető érdekeit. A szóvivő felszólította az új amerikai vezetést, hogy ne változtasson azon a Washington által is csaknem négy évtizede képviselt állásponton, miszerint Tajvan Kína része. „Készen állunk az új amerikai kormánnyal való együttműködésre a konfliktus- és konfrontációmentes, kölcsönös tisztelet és mindkét fél számára előnyös együttműködés elve alapján” – szögezte le Hua. A kínai vezetést decemberben felbosszantotta, hogy Trump fogadta a megválasztásához gratuláló Caj Jing-ven tajvani elnök telefonhívását, több évtizedes hagyományt törve ezzel meg. Az USA ugyanis Tajvannal csupán nem hivatalos kapcsolatban van 1979 óta, vagyis mióta Pekinggel diplomáciai viszonyt létesített.

May után Netanjahu

Az elnök meghívta Washingtonba Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, a látogatásra várhatóan február elején kerül sor – közölte a Fehér Ház. Trump vasárnap telefonbeszélgetést folytatott az izraeli kormányfővel, ennek során kiemelte, milyen fontosnak tartja az Izraellel folytatott katonai, hírszerzési és biztonságpolitikai együttműködést, amely tükrözi a két ország közötti „mély és megbonthatatlan partneri kapcsolatot”. A Fehér Ház szerint a telefonbeszélgetés során kitértek a palesztin-izraeli tárgyalásokra is. Theresa May brit kormányfő lesz az első külföldi vezető, akit Donald Trump amerikai elnökként fogad, várhatóan e hét pénteken – erősítették meg mindkét fővárosban. May tudatta: óva inti majd az amerikai elnököt az európai egység meggyengítésére tett kísérletektől. Trump január 31-én Enrico Pena Nieto mexikói elnökkel is találkozik, hogy újratárgyalja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) egyezményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?