Majdnem ugyanolyan választás

Szlovákia európai parlamenti képviselőit idén június 13-án, vasárnap választhatjuk meg. Az EP-választás több szempontból hasonlít majd az országos parlamenti voksolásra, és bár majdnem ugyanúgy fogunk szavazni, mint máskor, bizonyos értelemben mégis minden más lesz: ez lesz az első európai parlamenti választás.

Azon kívül, hogy a vasárnapi voksolás történelmi jelentőséggel bír, abban is különbözik az eddig megszokott voksolásoktól, hogy a pártoknak 50 ezer koronát kellett letétbe helyezniük. Csak olyan pártok nevezhettek be, melyek befizették az 50 ezer koronás „nevezési díjat”, ennyit kellett ugyanis letétbe helyezni. Amelyik megszerzi a szavazatoknak legalább a két százalékát, visszakapja a pénzt, ellenkező esetben az összeg az állami költségvetésbe vándorol. Az EP-voksolás csak egynapos lesz: vasárnap reggel héttől este tízig járulhatunk az urnákhoz. Szlovákia az Európai Unión belül 14 mandátumos választási körzetnek számít, és a preferenciaszavazatok 2,7-szer nagyobb jelentőséggel bírnak, mint az országos választásokon. Bár most is pártokra szavazunk, ezúttal a párt jelöltjei közül csak egyetlen személyt támogathatunk külön. Az országos választásokon négy nevet karikáztunk, most csakis egyet lehet! A vasárnapi abban is különbözik az eddig megszokott választástól, hogy a jelöltek és a pártok a kereskedelmi médiában is kampányolhattak, viszont ma reggel héttől kampánycsend van. Egyesek szerint az EP-voksolásról szóló törvénnyel Szlovákia jelképesen megnyílt Európa előtt, hiszen a szavazáson nemcsak szlovákiai állampolgárok, hanem az Unió tagállamainak más polgárai is részt vehetnek, ha állandó lakhelyük Szlovákiában van. Szinte az utolsó pillanatban sikerült módosítani az alkotmányt is. A parlament elfogadta, hogy az euroképviselők nem tölthetnek be semmilyen más funkciót, az Alkotmánybíróság pedig kételyek esetén felülbírálhatja a voksolás eredményét. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?