Leállították Aleppó evakuálását

Bejrút/Aleppó.

Bejrút/Aleppó. Leállították tegnap a lázadók és a civilek kimenekítését Kelet-Aleppóból – állította több forrás.

A szíriai kormányerőkkel szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet hírszolgáltató médiuma azt állította, hogy tüntetők zárták le azt az utat, amelyen a lázadókat és a civileket menekítik ki a felkelők kezén lévő Idlíb tartományba, mert követelik, hogy az aleppói evakuálással párhuzamosan menekítsék ki két idlíbi síita falu – Fúa és Kefraja – lakóit.

Irán követelte először még szerdán, hogy menekítsék ki a két falu lakóit, mert a településeket ostromolják a szunnita lázadók.

A Reuters helyszíni tudósítója idézett egy aleppói szemtanút, aki megerősítette, hogy tüntetés zajlott a szóban forgó úton. Az AFP hírügynökség egy szíriai biztonsági forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a kormányerők állították le az evakuálást, mert „egyes fegyveresek nem tartották tiszteletben a kiürítésről szóló megállapodást”. A tárgyalásokhoz közel álló egyik forrás szerint egyes fegyveresek túszaikkal együtt hagyták el Kelet-Aleppót, a hadsereg ezért állította le az evakuálást.Tegnap délelőtt robbanásokat és lövéseket is lehetett hallani Ramussza negyedből, ahol az evakuálási művelet zajlott, majd mentőautók és utas nélküli buszok hagyták el a negyedet.

A szíriai állami tévé szerint a lázadók rálőttek a buszokra. Kelet-Aleppó evakuálása csütörtökön kezdődött meg, azt követően, hogy – orosz közlés szerint – az utolsó felkelőket is kiverték a városból. A mentőautókból és buszokból álló konvojt az Orosz Megbékélési Központ tisztjei és a Vöröskereszt képviselői kísérték. Állítólag mintegy 8 ezer embert sikerült kimenekíteni a városból. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtökön azt mondta: mintegy 50 ezren maradhattak Kelet-Aleppóban, közülük 10 ezer embert – a felkelő harcosokat és családjaikat – szállíthatnak el az erős lázadó jelenléttel bíró Idlíb tartományba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap Tokióban azt mondta: a Szíria egész területére kiterjedő teljes tűzszünet megvalósításának kell lennie a következő lépésnek az után, hogy a kormányerők visszafoglalták Aleppót, „Törökország közvetítésével intenzíven tárgyalunk a fegyveres (szíriai) ellenzék tagjaival”, hogy egy új tárgyalási sorozat kezdődjön a szemben álló felek között egy országos szintű tűzszünet elérése érdekében – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin kétnapos japáni látogatásának záró- napján. A szíriai béketárgyalások helyszíne a kazahsztáni Asztana lenne, és az ENSZ égisze alatt zajló genfi megbeszéléseket egészítené ki, amelyek hónapokkal ezelőtt elakadtak – tette hozzá az orosz elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?