Katalóniai egyeztetés

Madrid. Mohamed Atta és Ramzi bin al Siba, valamint a szeptember 11.

Madrid. Mohamed Atta és Ramzi bin al Siba, valamint a szeptember 11.-i merényletek más előkészítői, akik a terrortámadás előtt két hónappal, 2001 július 9-e és 18-a közt a katalóniai Tarragonában tanácskoztak, a térségben élő szélsőséges iszlámistáktól, feltételezett, de nem azonosított al Kaida tagoktól kaptak segítséget a találkozó megszervezéséhez. A madridi El País tegnapi száma a spanyol csendőrség által az FBI-nak átadott bizalmas jelentésre hivatkozva számolt be erről. Bin al-Siba július 9-én érkezett a katalán Reusban lévő repülőtérre Hamburgból. Aznap éjjel a tarragonai Mónica szállodában aludt, ahová azonban csak fél 10 körül érkezett meg. Ez alatt a néhány óra alatt valószínűleg találkozott itt élő al Kaida-tagokkal. A Mónica alkalmazottja emlékezett bin al-Sibára. Elmondta: először letagadta a férfi előtt, hogy van üres szobája, mert nem tartotta bizalomgerjesztőnek a külsejét. Később bin al-Siba mégis újra megjelent, mivel egy másik szállodából odatelefonáltak a Mónicába, hogy van-e üres szobájuk. Egy másik arab férfi társaságában, kétágyas szobában aludt, másnap kifizette a számlát és távozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?