Javier Solana cáfolata

London/Brüsszel. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tegnap cáfolta, hogy közvetlen kapcsolatba lépett volna a Hamásszal, amióta az unió felvette az általa terroristaként nyilvántartott szervezetek listájára a szélsőséges palesztin szervezetet.

London/Brüsszel. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tegnap cáfolta, hogy közvetlen kapcsolatba lépett volna a Hamásszal, amióta az unió felvette az általa terroristaként nyilvántartott szervezetek listájára a szélsőséges palesztin szervezetet. Solana hivatala közleményben pontosította a BBC-ben tegnap elhangzottakat. A rádiós Solana-nyilatkozatból ugyanis úgy tűnt, hogy a főképviselő megerősítette a BBC értesülését, miszerint titkos tárgyalásokat folytatott a Hamásszal. A BBC először saját hírként jelentette, hogy Solana titkos tárgyalást folytatott a Hamász vezetőivel. Solana – amikor a rádió szembesítette az értesüléssel – elismerte, néhány hónapja tárgyalt az izraeli terrorcselekményekért felelősnek tartott csoporttal, de azt nem árulta el, hogy kivel és hol. Kijelentette: akkor vette fel a kapcsolatot a szervezettel, amikor úgy tűnt, van lehetőség az előrelépésre. Elmondta: a nemzetközi közösség azon üzenetét közvetítette, hogy ha a Hamász a palesztin nép javát akarja, be kell szüntetnie az erőszakot, és politikai párttá kell válnia. A tárgyalás titkos volt, „de akinek tudnia kellett róla, az tudott róla”. Solana nem részletezte, hogy e körben benne volt-e az izraeli kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?