Iszlámellenes film – Mecsetet vettek ostromzár alá Tunéziában

Tunisz |

<p>A tunéziai biztonsági erők körbezártak hétfőn a fővárosban egy mecsetet, ahová több száz hívével együtt bemenekült egy szélsőséges iszlamista vezető, akit az amerikai nagykövetség megtámadása kapcsán köröznek, ám a gyanúsítottnak végül sikerült megszöknie.</p>

Az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet tunéziai szárnyának élén álló Szeif Alá Ben Huszein azt állítja, hogy nem vett részt a Mohamed prófétát gyalázó amerikai amatőr film miatt kirobbant pénteki erőszakos tüntetésen, amely során több ezren megpróbálták elfoglalni a tuniszi diplomáciai képviseletet. Huszein ugyanakkor elítélte a tunéziai kormányt a pénteki erőszakért, azt állítva, hogy a tüntetés békés demonstrációnak indult, s a rendőrök beavatkozása miatt változott meg.

Az El-Fateh mecset kapuit a hívők bezárták, hogy a hatóságok ne tartóztathassák le Ben Huszeint. A több mint ezer kivezényelt rendőr, katona és a terroristaellenes különleges erők először szorosan körbefogták az épületet, majd - egyelőre nem tudni, miért - mintegy kétszáz méterre eltávolodtak tőle.

Szeif Alá Ben Huszein több száz híve ezután rontott ki az épületből, s az ekkor támadt kavarodásban az iszlamista vezetőnek is sikerült túljutnia a rendfenntartó erők kordonján, s végül elmenekülnie.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?