Hiánycikk a füldugó és a kifli Bagdadban

A rádió nagy kincs, mostanában egy vagyont kérnek érteReuters Bagdad. A vasárnapi erős bombázás óta nem látszik a Nap Bagdadból: a füst és a robbanások után felszálló por szürkés derengésbe zárta a várost. Ráadásul az iraki hatóságok állítólag felgyújtottak több olajtartályt is a város határában, hogy a füst elrejtse a támadók elől a célpontokat. A hatalmon lévő Baath Párt aktivistái győzelmi ünnepléseket szerveznek a nappali félhomályban.

Bagdadot vasárnap érte a legerősebb légicsapás a háború kitörése óta, a légicsapások hétfőn hajnalban és délután is folytatódtak. „Rengett a föld, az összes ház megrázkódott, a robbanásoktól távoli kerületekben is. Egész nap robbanások, rakéták, szirénák és repülőgépek hangja visszhangzik mindenütt Bagdadban.” Ez az élménybeszámoló a szaúdi Arabnews hírügynökség cikkében olvasható, melyben bagdadiakat szólaltattak meg. „Az ég szürke a füsttől, fekete és fehér füstfelhők gomolyognak több irányból” – jelentette a BBC tudósítója. A Los Angeles Times Bagdadban lévő munkatársa is hasonló élményekről számolt be. John Daniszewski azt írja, hogy a hatalmas füst miatt félhomály borult a városra.

A Bagdadban lévő amerikai pacifisták földrengéshez hasonlították a bombázás élményét. Gene Stoltzfus és Jane Psitchard egy keresztény békeszervezet nevében bagdadi gyerekeken próbálnak segíteni, és üzeneteikkel békét követelnek. Vasárnapra születésnapi mulatságot szerveztek egy 13 éves bagdadi kislánynak, aki azt mondta nekik: „Nem bántam volna az egészet, ha csak az iskolát bombázzák le.”

Az iraki médiakampány most optimizmust erőltet a lakosságra: folyamatosan ismétlik az amerikai veszteségekről szóló beszámolókat. A nap legnagyobb részében hazafias dalokat sugároznak, a többi között a „Mindhalálig veled vagyunk, Szaddám Huszein” refrénű nótát. Az Irakban kormányzó Baasz párt aktivistái győzelmi ünnepélyeket szerveznek Bagdad utcáin. „Mi igaz hittel a halálunkig harcolunk! Az ellenség csak parancsra cselekszik!” „Szaddám Huszein életét akarják, de mi mind Szaddám Huszeinek vagyunk” – kiabálták a felvonulók a külföldi tudósítóknak. A Baasz párt fegyveres aktivistái a bombázások előtti estétől ellenőrzik a bagdadi csomópontokat, és igazoltatnak az utcákon. Katonák a városban csak ritkán tűnnek fel, a munkásőrséghez hasonlatos, állampárthoz kötődő önkéntes haderő irányítja a bombázott főváros belső ellenőrzését. A bagdadiakat abban is korlátozzák, hogy elhagyják közvetlen környéküket.

Ugyanakkor híradások szerint nem csak a hatalom emberei gyűlölik az amerikaiakat. Salam Pax, egy bagdadi blogger (interneten megjelenő napló írója) elkeseredetten írt a támadásról, annak ellenére, hogy az elnyomott síita vallási csoporthoz tartozik, és gyűlöli a bagdadi rezsimet. „Senki se gondolja, hogy öngyilkos nemzet vagyunk. Nem fogunk ugrálni örömünkben ha bombáznak minket. Ez nem felszabadító háború, mert szabadság helyett halált hoz.” Salam Pax állítja, nem ismer olyan bagdadit, aki felszabadítóként üdvözölné az amerikaiakat. Salam részletesen, naponta többször beszámolt a bagdadi eseményekről, de utolsó, 22-ére virradó éjjel írt bejegyzése óta nem jelentkezett. Az utolsó szavai így szólnak: „Közelednek a B-52-es bombázók. Az al-Dzsazíra tévében láttam, hogy négy órával ezelőtt szálltak fel. Még két óra és itt lesznek.”

A bagdadi rendőrök ellenőrzik a pékeket, hogy dolgoznak-e. A lisztet hatóságilag osztják el közöttük. A többi üzlet be van zárva, vagy csak csillagászati összegekért lehet egy-két terméket kapni a légitámadások szüneteiben. A gázálarcok és a légitámadásokkor ajánlott füldugók már egy héttel az első bombázás előtt elfogytak az iraki boltokból.

Állítólag Bagdadot nem lehet már elhagyni, az utolsó menekülők pénteken kereshettek biztonságosabb helyet maguknak. Azonban már akkor megteltek azok a települések, melyek valamiért megúszták az 1991-es bombázásokat: ezeken a területeken hatalmas öszszegekért adták ki szobáikat az ott lakók a menekülteknek. Sok városban az emberek sátrakkal védett övezetbe vonultak, Moszul térségében ezrek táboroznak a bombázott településektől távol. A bombázások első napjáig többen próbáltak meg Szíria felé menekülni, az 50 dolláros utazásért ekkor már 600 dollárt kértek a háborún nyerészkedő személyszállítók. Azonban üzletük hamar leállt, mert az iraki rezsimmel a környékbeli országok közül legjobb kapcsolatot tartó Szíria is lezárta a határt.