Párizs. „A hadtörténetben páratlan teljesítményt nyújtottak az Irakba délről behatolt szövetséges erők azzal, hogy öt nap alatt Bagdad határáig nyomultak, az ellenfél alábecsüléséből származó stratégiai hibák miatt azonban mostantól valódi nehézségekre kell számítani” – állapította meg Peter W.
Hangsúlyváltás a szárazföldi hadműveletekben
Más amerikai katonai illetékesek az eddigi tapasztalatok alapján jelezték: hangsúlyváltás történik a szárazföldi műveletekben Az amerikai erők eddig a dél-iraki városok megkerülésével törtek előre Bagdad felé, hogy a Köztársasági Gárdát elsöpörve gyorsan megdöntsék Szaddám uralmát. A milíciák azonban szívós ellenállást tanúsítanak az előrenyomuló erők mögött, a katonai parancsnokok ezért arra a következtetésre jutottak, először a délen kell megtörni az ellenállást. A támadást a Bagdadot védő alakulatok ellen elhalasztják, amíg az amerikai és brit erők felszámolják a délen harcoló irakiakat. Azonban a támadás Bagdad ellen csak napokat és nem heteket késik. A taktikai hangsúlyváltást nem csak a hosszú utánpótlási vonalak védelme indokolja. A milíciák elleni fellépés azt üzeni a dél-iraki síitáknak, hogy a szövetségesek megoltalmazzák őket, ha felkelnek a Szaddám-rezsim ellen. A síiták egyelőre kivárnak, hogy lássák, melyik fél kerekedik felül. Óvatosságuk érthető: az 1991-es Öböl-háborúban arra biztatták őket, hogy rázzák le Szaddám uralmát, de amikor fegyvert fogtak, nem kaptak segítséget, felkelésüket leverték és a bagdadi rezsim véres bosszút állt rajtuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.