EU: egységesen a britek ellen

Brüsszel.

Brüsszel. Nagy-Britannia kilé-pési szándékának bejelentése nélkül nem fogjuk megkezdeni az elválási folyamatról vagy a jövőbeli kapcsolatainkról szó-ló tárgyalásokat – közölte Do-nald Tusk, az Európai Tanács elnöke az állam- és kormány-főket tömörítő testület ülésén.

Donald Tusk az uniós csúcson leszögezte, a brit szavazók akarata mellett az uniós szerződéseket is tiszteletben kell tartani. Ezek értelmében pedig a brit kormánynak kell kezdeményeznie az európai közösségből való kiválás folyamatát. A hatályos jogszabályok szerint jelenleg ez az egyetlen járható út, ami azt jelenti, hogy az uniónak szükség esetén türelmesnek kell lennie. David Cameron brit miniszterelnök azt mondta, országa a jövőben a lehető legszorosabb viszonyra törekszik az unióval – a várakozásoknak megfelelően a csúcson nem terjesztette be hivatalosan a szigetország kilépési szándékát. Tegnap 28-as körben tanácskoztak még az uniós vezetők, azonban ma már csak a bennmaradó „huszonhetek” vezetői maradnak Brüsszelben, hogy tanácskozásukon a brit kilépés következményeiről egyeztessenek.

A skót nép akaratával ellentétes lenne, ha az Egyesült Királyságnak az EU-ból való kilépésével együtt Skóciát is eltávolítanák az európai közösségből – hangsúlyozta tegnap Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. A kormányfő ma Brüsszelbe utazik, hogy világossá tegye Skócia érdekeit. Leszögezte: egyelőre nem kéri azt az edinburghi törvényhozástól, hogy a skót függetlenségről szóló újabb referendumot támogassanak.

Nincs titkos tárgyalás

Sem hivatalos, sem informális tárgyalásokról nem lehet szó, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Juncker leszögezte, nem lenne elfogadható, ha a brit kormány megpróbálna bizonyos kérdésekben zárt ajtók mögött megállapodásra jutni, még mielőtt bejelentenék az ország hivatalos kilépési szándékát. Elmondta, a Nagy-Britannia uniós tagságát elutasító népszavazást követően figyelmeztette az uniós biztosokat és a bizottság főigazgatóit, hogy nem kerülhet sor titkos tárgyalásokra. Juncker emellett a helyzet mielőbbi tisztázásra szólította fel Londont. „Nem engedhetjük meg magunknak a bizonytalanságot” – mondta a brüsszeli bizottság elnöke.

Merkel: van közös terv

Nagy-Britannia várható kilépése ellenére az Európai Unió megőrzi mindazokat a történelmi jelentőségű vívmányokat, amelyeket elért – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Szerinte az unió elég erős ahhoz, hogy leküzdje mindazokat a nehézségeket, amelyekkel az Egyesült Királyság távozása (brexit) jár. Merkel sürgette, a tagországok tegyenek lépéseket a megmaradó unió összetartásának fokozására, Londont pedig arra figyelmeztette: ne reménykedjen egyes uniós előnyök megőrzésében a kilépést követően. „Biztosítani fogjuk, hogy a tárgyalásokat ne a mazsolázgatás elve alapján vezessék” – szögezte le a kancellár. „Aki ki akar lépni az EU-családból, az nem várhatja el, hogy minden kötelezettség megszűnjön, míg a privilégiumok megmaradnak” – hangsúlyozta.

Az Európai Unió határainak védelmét, gazdaságának megerősítését és a fiatalok számára munkahelyek teremtését célzó tervet javasolt Németország, Franciaország és Olaszország az EU-tagországok tegnapi találkozóján – mondta Merkel. A tervvel egy szigorú határidőkön és világos kötelezettségeken alapuló folyamatot indítanak el, amelynek célja, hogy választ adjon az Egyesült Királyság unióból való kiválását megszavazó brit referendum okozta kihívásokra.

Kieshet az angol nyelv

Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül – figyelmeztetett Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője. Az angol jelenleg egyike az Európai Unió 24 hivatalos nyelvének, azok között is a legdominánsabb. „Szabályaink szerint minden uniós tagországnak jogában áll, hogy kijelöljön egy hivatalos nyelvet. Írország az ír nyelvet, Málta pedig a máltait választotta, az angolt egyedül Nagy-Britannia jelölte” – mondta a lengyel képviselő. „Ha nincs Nagy-Britannia, nincs angol nyelv sem” – tette hozzá. Hübner elmondta, módosítani kellene a szabályokat ahhoz, hogy az angol a britek távozása után is hivatalos nyelv maradhasson, ehhez pedig a bennmaradó tagállamok egyhangú döntésére lenne szükség. A The Wall Street Journal amerikai napilap arra hívta fel a figyelmet, az Európai Bizottság a brit népszavazás óta egyre gyakrabban használja a francia és a német nyelvet a külső kommunikációjában.

Brit idegenellenesség

Zaid Raad el-Husszein, az ENSZ emberjogi főbiztosa arra szólította fel a brit hatóságokat, hogy vessenek véget a múlt csütörtöki brit népszavazás után megszaporodott idegenellenes támadásoknak. A londoni rendőr-főkapitányság megerősítette, közterületeken, üzletekben, kávéházakban és vasútállomásokon idegenellenes megnyilvánulásokra, szidalmazásokra került sor. A nyugat-londoni Hammersmith kerületben működő lengyel kulturális központ falát feliratokkal rongálták meg, a gyalázkodó graffitiket a rendőrség „fajgyűlöletből fakadó bűncselekménynek” minősítette. A kelet-londoni Dagenhamben egy szikh férfit „terrorista mocsok Bin Ladennek” neveztek, és fizikailag is bántalmaztak. (MTI, NOL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?