Elesett katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél

ukrán válság k

Az ukrajnai háborúban meghalt katonák holttesteit cserélte ki egymás közt az ukrán és az orosz fél – hozta nyilvánosságra az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős ukrán minisztérium szerdán.

A tárca hivatalos honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint a felek ötven-ötven holttestet adta át egymásnak a Zaporizzsja megyei frontvonalon. „Az ötven ukrán elesett közül 37-en a mariupoli Azovsztal üzem védelme közben vesztették életüket. A műveletben ukrán részről a reintegrációs tárca, a hírszerzési, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), az ukrán fegyveres erők vezérkara és más ukrajnai rendfenntartó szervek vettek részt” – tájékoztatott a minisztérium. A tárca arra nem tért ki, hogy mikor hajtották végre a cserét.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy a mostanit megelőzően ilyen cserét a két oldal június 2-án hajtott végre, akkor 160-160 holttestet adtak át egymásnak. Hanna Holovko, az Azov ukrán ezred sajtótitkára akkor azt mondta, hogy mind a 160 ukrán holttest az Azovsztal romjai alól került elő, és a holttestek közül legalább 52 az Azov ezredhez tartozó katonáknak a maradványai. Eddig a Mariupol védelmében elesett 210 ukrán katona holttestét kapta vissza az ukrán oldal, a többségük az Azovsztal elleni orosz támadásokban vesztette életét. A stratégiai fontosságú, azovi-tengerparti Mariupolt március 1-je óta tartotta ostrom alatt az orosz hadsereg, és május 20-án vette át az ellenőrzést a teljes város fölött.

Az ukrán vezérkar eközben szerda délutáni helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők a Donyeck megyei Szlovjanszk elleni offenzíva folytatására összpontosítanak, a stratégiai jentőségű városra légicsapást mértek, a környező településeken lévő polgári infrastruktúra ellen pedig tüzérségi támadásokat hajtottak végre. „Az ukrán katonák sikeres ellenállást tanúsítanak az ellenséggel szemben, megakadályozva, hogy javítsa taktikai helyzetét Szlovjanszk irányában” – jelentette ki a vezérkar.  

Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy Oroszország Iszkander-M rakétarendszereket telepített az általa 2014-ben megszállt Krím félszigeten, Herszon megye közigazgatási határától nyolc kilométerre. „Továbbra is fennáll az ellenséges rakétacsapások veszélye a Krími Autonóm Köztársaság területéről Ukrajna más régióiban lévő katonai és polgári célpontok ellen” – emelte ki a szóvivő. Közölte továbbá, hogy az orosz erők blokkolják a polgári hajózást a Fekete-tenger északnyugati részén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?