Brit védelmi miniszter: Ukrajna képes kiszorítani Oroszországot a Donyec-medencéből

ukrán válság k

Ukrajna képes kiszorítani Oroszországot a Donyec-medencéből – fejezte ki meggyőződését Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken Kijevben azon a megbeszélésen, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott.

Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a brit miniszter úgy vélekedett, hogy Oroszország „az összeomlás szélén áll, legalábbis katonai erejét tekintve”.

Zelenszkij hangsúlyozta: Kijev nagyra értékeli, hogy Nagy-Britannia vezető szerepet tölt be Ukrajna támogatásában fegyverekkel, pénzügyi eszközökkel és szankciókkal. „Nagyra értékeljük az igazán valódi, közös munkát, amikor a szavakat állandóan tettek követik. Általában véve hálás vagyok Nagy-Britanniának, a kormánynak, a miniszterelnöknek. Gyakran beszélek Boris Johnsonnal, és tudom, hogy miniszteri szinten is igen szoros kapcsolat van” – fogalmazott az ukrán elnök.

Wallace még hétfőn bejelentette, hogy Nagy-Britannia is szállít az eddigieknél nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának az orosz háborúval szembeni védelem erősítésére. Közölte, hogy London M270 típusú rakéta-sorozatvetőket ad át az ukrán fegyveres erőknek, ugyanazokkal a szigorú feltételekkel, amelyekkel az Egyesült Államok is kilátásba helyezte hasonló képességű, M142 High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS) típusú rakétarendszerek szállítását. A brit védelmi tárca ismertetése szerint az M270 rakéta-sorozatvetők percenként tizenkét rakéta kilövésére alkalmasak. E precíziós vezérlésű rakéták hatótávolsága 80 kilométer, amely messze meghaladja az ukrán fegyveres erők által jelenleg birtokolt rakétaeszközök kapacitásait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?