Borrell: háborús bűnnek számít az ukrán gabonaexport orosz blokádja

Josep Borrell

Valódi háborús bűnnek számít, ezért elszámoltathatóvá kell tenni Oroszországot azért is, ha továbbra is akadályozza az élelmezés szempontjából létfontosságú gabonakivitelt Ukrajnából – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn, az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően.

Borrell az ülésre érkezve kijelentette: elképzelhetetlen, hogy több millió tonna búza elzárva maradjon Ukrajnában, miközben a világ többi részén az emberek éheznek.

„Ez igazi háborús bűn”, ez a helyzet nem tarthat sokáig, és nem maradhat büntetlenül, ugyanis súlyosbítja az éhínség kialakulásának veszélyét az egész világon – húzta alá.

Az uniós diplomácia vezetője emlékeztetett: az Európai Unió által elfogadott büntetőintézkedések nem tiltják Oroszország számára a mezőgazdasági termékek és a vetőmagok exportját, illetve vásárlását. Az ukrán gabonaexport megakadályozása viszont drámai következményekkel fog járni az egész világon.

Borrell rendkívül fontos üzenetnek nevezte, hogy az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak: adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának és Moldovának.

Catherine Colonna francia külügyminiszter érkezésekor kijelentette, a kialakulóban lévő élelmiszerválság nem az uniós szankciónak, egyedül Oroszország Ukrajna elleni katonai fellépésének az eredménye.

„Felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyjon fel a globális éhínséggel való fenyegetéssel” – fogalmazott a francia miniszter, majd hozzátette, az ukrán gabonaexport blokádja veszélyt jelent a globális stabilitásra.

Colonna fontosnak nevezte továbbá, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború nyomán komoly erőt mutató uniós egység megmaradjon, és az EU közös, határozott, egyértelmű és pozitív üzenetet küldjön Kijevnek az uniós tagságot illetően. Az Európai Unió tagországainak vezetői csütörtökön és pénteken tervezett találkozójukon történelmi döntést hozhatnak Európa és a közösen képviselt világ jövője szempontjából – mondta.

A francia külügyminiszter azt is közölte, hogy országa folytatja az Ukrajnának nyújtott politikai, humanitárius támogatását, és fokozza a katonai felszerelések szállítását, ami üzenetet hordoz Oroszország számára is.

Annalena Baerbock német külügyminiszter érkezési nyilatkozatában üdvözölte az Európai Bizottság ajánlását Ukrajna tagjelölti státuszára.

„Ez egy olyan történelmi pillanat, amikor mindenkinek át kell gondolnia, hogy milyen következményekkel jár, ha rossz irányt választunk, de az EU mindig a nehéz helyzetekben bővült” – jelentette ki. Hozzátette: támogatni kell Ukrajnát az EU-csatlakozás nehéz útján Moldovával együtt, ugyanakkor a nyugat-balkáni országoknak  is világos jelzést kell kapniuk, és meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.

Borrell egy kérdésre válaszolva kitért az elmúlt hétvégén Kolumbiában rendezett elnökválasztásra is. Kijelentette: az, hogy a voksoláson most először a baloldali jelölt nyert, azt jelenti, hogy az emberek a politikai változásra, egy befogadóbb és humánusabb társadalom építésére szavaztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?