Biden és Putyin az Ukrajna körüli helyzet enyhítéséről tárgyalt

Joe Biden Vlagyimir Putyin

A többi között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A két elnök telefonbeszélgetése mintegy ötven percig tartott – közölte a Fehér Ház.

A beszélgetés idején Joe Biden a Delaware állambeli Wilmingtonban, szűkebb pátriájában tartózkodott, ahová az év végi ünnepekre utazott.

A telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin kezdeményezte. Decemberben ez volt a második telefonos egyeztetés a két vezető között, a magas rangú amerikai és orosz vezetők január 10-re tervezett genfi találkozója előtt.

A Fehér Ház közölte, hogy a beszélgetés keleti idő szerint délután 3 óra 35 perckor (közép-európai idő szerint 21 óra 35-kor) kezdődött és 50 perccel később ért véget. A tárgyalás tartalmáról a felek egyelőre nem tájékoztattak. Mind a Fehér Ház, mind a Kreml azt jelezte, hogy később ad tájékoztatást.

Az előzetes információk szerint a két államfő eszmecserét folytatott a 2015-ös iráni atomalku újraélesztéséről folyó bécsi tárgyalásokról is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?