Elnökválasztás: minőségi különbségek

A hatalom elixírje mámorít. Nemcsak az elnököt, minden politikust természetesen, viszont a Fehér Ház ebből a szempontból valószínűleg az egyik legmámorítóbb hely a világon. Az elnök stábjából is lehettek olyanok, akik sokáig lobbiztak azért, hogy Biden maradjon versenyben, hiszen egy másik jelölt mellett már nem lenne meg a bizalmi helyük.

Egyesek a pártból évek óta csendben, mások a csúfos vitabeli fellépés estjétől kezdve hangosan harcoltak Biden hátralépéséért. Donorok csukták be pénztárcájukat, és a színfalak mögött heves telefonálgatás ment, hogy hogyan lehet Bident meggyőzni és mi legyen a forgatókönyv utána.

Az, hogy egy párt képes volt a saját csúcsjelöltjét visszaléptetni, hogy Biden ebbe belement, és levezényelnek egy – egyébként feltehetőleg esélynövelő – cserét három hónappal a választás előtt, óriási demokratikus teljesítmény, bárki bármit is gondoljon a politikájukról. 

Nem is lehetne élesebb a különbség. Biden visszalép, ezzel a pártjának és hazájának is szolgálatot téve, pedig belesétálhatott volna a kudarcba, erőlködve végigvihette volna a kampányt. Hány ilyen politikust láttunk, akik már a spiritusz elillanása után is még tolják és tolják az ipart? Nem akarnak helyt adni fiataloknak, hanem gerontokratikusan kitöltik a teret. Gyurcsány? Mélenchon? Relativizált sikerei Bidennek is bőven voltak, az USA gazdasága meglepően jól teljesített. Igaz, ez a polarizált választói táborokat nem zavarja meg. 

Madártávlatból nagyon is elismerésre érdemes, hogy vannak még politikusok, akik képesek visszalépni. Nyilván a körülmények is ebbe az irányba nyomták, de más politikusokat ez nem feltétlen befolyásol. 

Most annál kiáltóbb lesz a Trump-jelenség. Egy másik idős jelölt, aki ugyanúgy félrebeszél a kampányeseményeken, számokkal úgy dobálózik, mint artista a labdával az útkereszteződésben. A keresztény konzervatívokat nem zavarja a disszonancia, az egyik legnagyobb támogató csoportját, hogy pornószínésznőket fizetett le, hogy ne meséljék el kalandjaikat. Ahogy az sem, hogy már 2016-ban „grab by the pussy” jótanácsa kiszivárgott hangfelvételen. Nem, csak az számít, hogy betette-e a konzervatív bírákat a Legfelsőbb Bíróságra. Hogy továbbra is elcsaltnak minősíti a 2020-as választást, ezzel aláásva azt a demokratikus intézményrendszert, amelyben egyébként most újra indul. 

Az sem zavarja meg a választókat, hogy újabb olyan évet írnak az USA-ban, ahol az ország népességének harmada tartós hőségriadóban él a klímaváltozás miatt. Hőkupola ide, felturbózott hurrikánok oda, alelnökjelöltje egy masszív klímatagadó osztályharcos, aki első ciklusát töltötte a szenátusban. 

Mindezek ellenére a Republikánus Párt 8 éve nem mer Trump mögül kilépni. Nem tudott 4 év alatt egy új jelöltet felépíteni. A párt szervezetét (RNC) lassan Trump családtagjai veszik át. Ismerős? 

Ezzel ékes ellentétben áll a demokrata reakció. Saját jelöltjüket rábeszélik, lecserélik, női jelöltet hoznak újra. Lehet egyet nem érteni a demokrata politikával, de azért ne tagadjuk el a minőségi különbségeket, amikor adódnak.