Kamala Harris amerikai alelnök „rendíthetetlen támogatásáról” biztosította Izraelt a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel helyi idő szerint csütörtök este folytatott washingtoni tárgyalásán, felszólította ugyanakkor a zsidó állam vezetését arra, hogy tegyen többet a palesztinok lakta Gázai övezetben élő civilek védelme, illetve a jelenlegi „katasztrofális” humanitárius helyzet javítása érdekében.
Kamala Harris a gázai helyzetről egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel
A demokraták várható elnökjelöltje a találkozót követő sajtótájékoztatón aggodalmának adott hangot a gázaiak szenvedésének mértéke és a „túl sok ártatlan civil halála” miatt.
„Izraelnek joga van megvédeni magát, de nem mindegy, hogy ezt miként teszi. (.) Nem nézhetünk félre e tragédiák láttán. Világossá tettem, hogy komolyan aggódom az ottani szörnyű humanitárius helyzet miatt. És nem fogok hallgatni” – fogalmazott.
Harris egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy a gázai helyzetről alkotott véleményük kialakításában tartsák szem előtt a konfliktus összetettségét és a régió történelmét, azonban a terrorizmust és az erőszakot szerinte egyöntetűen el kell ítélni. „Mindannyian tegyünk meg mindent, amit csak tudunk, hogy megakadályozzuk az ártatlan civilek szenvedését! És ítéljük el az antiszemitizmust, az iszlamofóbiát és a gyűlölet minden formáját!” – mondta.
Közölte továbbá, hogy „reményteli előrelépések történtek” Joe Biden Benjámin Netanjahuval folytatott csütörtöki találkozóján, amelyen a vezetők a gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről egyeztettek.
A Fehér Ház beszámolója szerint a találkozón Joe Biden annak fontosságát hangsúlyozta, hogy megvalósuljon a májusban általa bejelentett többlépcsős tűzszüneti terv, amely elvezethet a még a Hamász kezében lévő összes túsz kiszabadulásához.
Netanjahu a tervek szerint pénteken, Floridában találkozik Donald Trumppal, a Republikánus Párt elnökjelöltjével.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.