Biden: az amerikai csapattelepítésről szóló döntés összhangban van azzal, amit Putyinnak is elmondtam

Joe Biden

Az Egyesült Államok kelet-európai csapattelepítéséről szóló döntés összhangban van azzal, amit Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is elmondott az Ukrajna körüli feszültségek kiéleződése során – jelentette ki szerdán Joe Biden amerikai elnök.

Bident a CNN amerikai hírtelevízió és a Bloomberg hírügynökség tudósítói idézték a Twitteren. Az amerikai elnök egy fehér házi rendezvényről indulva beszélt újságírókkal.

Biden úgy fogalmazott, hogy a csapattelepítés „teljességgel összhangban van azzal, amit Putyinnak a kezdet kezdetén megmondtam: Amíg agresszívan viselkedik, mindent elkövetünk, hogy biztosítsuk NATO-szövetségeseinket és Kelet-Európát, hogy ott vagyunk és szent kötelezettségünknek tartjuk az ötös cikkelyt”.

Az amerikai elnök az észak-atlanti szervezet alapokmányának 5. cikkelyére utalt, amely kimondja, hogy ha valamelyik tagállamot támadás éri, azt a NATO egésze elleni támadásnak tekintik. Az említett cikkely hatálya azonban nem terjed ki a nem NATO-tagállam Ukrajnára.

Kormánytisztviselőktől származó információkra hivatkozva az amerikai sajtó a nap folyamán közölte: Biden arra utasította az Egyesült Államok védelmi minisztériumát, hogy több mint 3000 amerikai katonát helyezzen át az európai szövetségesek védelmének megerősítése érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?