Az uniós vezetők ellátogattak Irpinybe

ukrán válság k

Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő csütörtökön Kijevbe érkezésük után felkeresték az ukrán főváros Irpiny negyedét, ahol Klaus Iohannis román elnök is csatlakozott hozzájuk.

A területen mintegy 300 civil holttestét találták azt követően, hogy az orosz csapatok március végén kivonultak onnan.

A vezetők később tárgyalnak Volodimir Zelenszkij elnökkel az ország további katonai és pénzügyi támogatásáról, valamint Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelméről.

„A világ az Önök oldalán áll” – mondta Draghi, miközben az irpinyi pusztítást szemlélte –jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Irpiny a háború előtt mintegy 60 ezer embernek adott otthont. A hétköznapi élet kezd visszatérni a korábbi menetébe, újraindult a busz- és vasúti összeköttetés, és egy felrobbantott híd helyett rögtönzött átkelő épült. Az orosz támadás okozta pusztítás azonban továbbra is észrevehető.

Az ENSZ eddig több mint 4400 civil halálos áldozatot regisztrált az országban. Azt feltételezik azonban, hogy a tényleges szám ennél jóval magasabb.

Az orosz csapatok folytatják offenzívájukat Ukrajna keleti részén, és megpróbálnak minden ellenállást felmorzsolni Luhanszk és Donyeck megyében, amelyek a február végi invázió óta az orosz erők fő célpontjai. Kijevben nem sokkal az uniós vezetők érkezése után megszólalt a légiriadó, de a figyelmeztetést nem sokkal később feloldották.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester újságíróknak azt mondta, hogy „továbbra is kockázatos Kijevbe látogatni, mert a rakéták bármikor újra lecsaphatnak”.

A kijevi látogatás „az európai egység üzenete, amelyet az ukránoknak címeztek ... mert tudjuk, hogy a következő hetek nagyon nehezek lesznek” – mondta Macron, miután leszállt a vonatról az ukrán fővárosban.

Az ukrán vezérkar csütörtöki hadműveleti jelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők folytatták Szeverodoneck teljes ellenőrzésének átvételére irányuló törekvéseiket, és több települést heves ágyúzással támadtak.

Szeverodoneck eleste jelentős győzelmet jelentene Moszkva számára, ami lehetőséget teremtene arra, hogy csapatait a tágabb Donyec-medence egészének elfoglalására csoportosítsa át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?