Az ördög a részletekben bújik meg

Brüsszel. A négy héttel ezelőtti uniós csúcson döntés született arról, hogy az EU 2020-ig 20 százalékra emeli az energiatermelésben a megújítható energiaforrások arányát.

Brüsszel. A négy héttel ezelőtti uniós csúcson döntés született arról, hogy az EU 2020-ig 20 százalékra emeli az energiatermelésben a megújítható energiaforrások arányát. Az Európai Bizottság pedig – a napokban tett bejelentés szerint – még ebben az évben kidolgozza annak a részleteit, hogy a tagországok miként osszák meg egymás között ezt a vállalást.

Ezt Günter Verheugen, a bizottság ipari felelőse közölte Strasbourgban, ahol az Európai Parlament plenáris ülésén áttekintették a március 8–9-i csúcstalálkozó eredményeit. Mint emlékezetes, az állam- és kormányfők megállapodtak abban, hogy az unió egyoldalúan, legalább 20 százalékkal csökkenti a levegőt szennyező károsanyag-kibocsátását 2020-ra. Sőt ennél merészebb számok is elhangzottak, lehetségesnek mondták 2050-re az akár 60–80 százalékos csökkenést is abban az esetben, ha ehhez a világ többi nagy kibocsátója – például az USA, Kína, India stb. – is hozzájárul.

Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését célzó stratégia jegyében született az elején említett – és sokkal vitatottabb – másik megállapodás, miszerint uniós szinten a jövő évtized végére 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (szél, víz, nap, biomassza) arányát az energiatermelésben. Mivel azonban számos tagország – köztük Szlovákia – jelezte, az ilyen energiaforrások szűkössége miatt ezt a célt várhatóan nem tudja teljesíteni, országonként lebontva kell úgy megállapítani a célokat, hogy azok összességében garantálják a 20 százalékos szintet.

Rendkívül nehéz feladat vár az Európai Bizottságra, amely a csúcson azt is kinyilatkoztatta, hogy az érintettekkel konszenzusos alapon hozza meg a döntést. Például Szlovákiában jelenleg az energiatermelés 3-4 százaléka származik megújítható forrásokból. Robert Fico kormányfő Brüsszelben azt mondta, a maximum, amit Szlovákia 2020-ig elérhet, az 12–13 százalék, s azt is hozzátette, a kabinet egyelőre nem tudja, miként fogja helyettesíteni a hagyományos fosszilis energiaforrásokat. „A Jaslovské Bohunice-i reaktorok leállítását nem tudjuk szélmalmokkal helyettesíteni. Ezért a szlovák kormány továbbra is a biztonságos atomenergetikát fogja támogatni.” A 20 százalékot többek között Magyarország sem tudta vállalni, Gyurcsány Ferenc kormányfő szakértői becslésekre hivatkozva maximum 15–16 százalékot valószínűsített.

Nos, ezért lesz nehéz dolga az EB-nek, hiszen ha az egyik ország csak 12 százalékot vállal, a másiknak nem 20-at, hanem jóval többet kell teljesítenie ahhoz, hogy meglegyen a 20 százalékos átlag. Kérdés, mit szólnak majd azok a tagállamok, amelyekre nagyobb terhek hárulnak. Valószínűleg most is igaz lesz az a közmondás, hogy az ördög mindig a részletekben bújik meg. Verheugen a múlt héten azt is megerősítette: az EB tisztességes és kiegyensúlyozott tehermegosztást fog megállapítani a tagországok között. (MTI, -nák)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?