A Munkáspárt is támogatja a brit EU-tagságról tervezett népszavazást

London |

<p>Támogatja a Munkáspárt a brit EU-tagságról tervezett népszavazást.</p>

Harriet Harman, a legnagyobb ellenzéki brit politikai erő megbízott vezetője a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában közölte: a Labour megszavazza az alsóházban a referendumról szóló törvénytervezetet, ha azt a kormányzó Konzervatív Párt beterjeszti. Ez gyakorlatilag 180 fokos fordulat, a Munkáspárt hivatalos álláspontja ugyanis eddig az volt, hogy népszavazásra a brit EU-tagságról csak abban az esetben lenne szükség, ha London további sarkalatos döntési jogköröket lenne kénytelen átadni az Európai Uniónak. A Labour eddig hirdetett véleménye szerint azonban ez valószínűtlen, így a párt programjában nem is szerepelt az EU-népszavazás kiírása. A Konzervatív Párt tervei szerint ugyanakkor Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna. A brit kormány ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe. A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-ban vagy az unión kívül akarják-e tudni hazájukat. Harriet Harman, aki a Labour által a május 7-ei parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség - és a párt addigi vezetője, Ed Miliband lemondása - óta áll ügyvezetői tisztségben a Munkáspárt élén, a vasárnapi BBC-műsorban kijelentette: a brit választók körében nem tapasztalható olyan igény, hogy "a barikádokra vonuljunk a referendum ellen". Hozzátette: a Konzervatív Párt választási győzelme után egyébként is most már elkerülhetetlennek tűnik az EU-tagságról szóló népszavazás megrendezése. Ezért a Munkáspárt megszavazza azt erről szóló törvényjavaslatot, utána "beleveti magát" az EU-tagságról szóló vitába, és a tagság fenntartása mellett fog érvelni. Harman és a Munkáspárt árnyékkormányának külügyminiszter-jelöltje, Hilary Benn a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak írt közös cikkében is megerősítette a Labour álláspontjának módosulását. A cikk szerint a Munkáspárt a választási kampány során, a választókkal folytatott közvetlen beszélgetések alapján meggyőződött arról, hogy a brit nép ki akarja fejezni véleményét Nagy-Britannia EU-tagságának jövőjéről. A Labour ezért megszavazza a referendumról szóló törvénytervezetet, de annak vitájában következetesen a brit EU-tagság fenntartása mellett fog érvelni. A két vezető munkáspárti politikus szerint az Európai Unió sikerei közé tartozik, hogy Európában 70 éve béke van, és Nagy-Britannia EU-tagként annak ellenére is hozzáfér az unió 500 milliós egységes piacához, hogy nem csatlakozott az euróövezethez.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?