A vártnál nagyobb mértékű gyorsulással a Bank of England 2 százalékos célszintje fölé emelkedett októberben az éves brit infláció.
A vártnál nagyobb gyorsulással a jegybank célszintje fölé emelkedett a brit infláció
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban.
Az elemzői előrejelzések 2,2 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek októberre.
Szeptemberben 1,7 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában. Ez több mint háromévi mélypont volt.
Októberben ugyanakkor három hónapja először gyorsult az éves brit infláció: augusztusban és júliusban egyaránt 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak tizenkét havi összevetésben.
A statisztikai hivatal az októberi inflációról szóló szerdai ismertetésében kiemelte, hogy a gyorsulás fő tényezője a háztartási áramszolgáltatási díjak 7,7 százalékos, illetve a földgázárak 11,7 százalékos emelkedése volt.
Ezt ugyanakkor részben ellentételezte az üzemanyagárak folytatódó csökkenése.
Az ONS szerdai kimutatása szerint a motorbenzin literenkénti kiskereskedelmi átlagára a szeptemberi szintről 2,8 pennyvel 1,34 fontra (653 forintra), a dízelüzemanyagoké 2,7 pennyvel 1,391 fontra (678 forintra) csökkent a múlt hónapban.
A statisztikai hivatal számításai szerint ez azt jelenti, hogy a motorüzemanyagok októberben átlagosan 13,7 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbi kiskereskedelmi árszintnél.
A brit infláció az októberi gyorsulás ellenére is immár mélyen a korábbi hónapok kiugró ütemei alatt jár. A tizenkét havi brit infláció 2022 szeptembere és 2023 márciusa között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot, és 2022 októberében 11,1 százalékon - 41 évi csúcson - tetőzött.
A Bank of England a korábbi időszak kiugróan magas inflációjának környezetben 2021 decemberétől - 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva - tizennégy kamatemelést hajtott végre. A szigorítási ciklus végére elért 5,25 százalékos alapkamat 16 évi csúcs volt.
A Bank of England - az euróövezeten kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja - augusztusban és novemberben egyaránt negyed százalékponttal csökkentette alapkamatát, amely jelenleg 4,75 százalék.
A gyorsuló októberi inflációról szóló szerdai ismertetés utáni első elemzői vélemények szerint a brit jegybank decemberben várhatóan szünetet tart, és csak jövőre folytatja enyhítési ciklusát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.