A Gazprom nem fizet osztalékot, zuhan a részvényára

Gazprom tasr

Nem fizet osztalékot a Gazprom orosz gázipari cég a tavalyi teljesítménye alapján az éves közgyűlés döntése szerint.

A bejelentésre a Gazprom részvényára a moszkvai tőzsde csütörtöki kereskedésében zuhant, 11 órakor 27 százalékkal, 217,97 rubelre esett, utoljára május végén jegyezték ilyen alacsonyan.

Korábban a Gazprom igazgatósága részvényenként 52,53 rubel osztalék kifizetését javasolta 2021-re. Ez azt jelentette volna, hogy 1244 milliárd rubelt fordítottak volna osztalékfizetésre, ami a csoport tavalyi nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti korrigált nettó nyereségének mintegy a fele. Ez a szám rekordnak számított volna mind a Gazprom, mind az orosz állami vállalatok esetében.

A Gazprom az eddigi legnagyobb osztalékot 2018-ban fizette ki, részvényenként 16,61 rubelt. 2020-ban a kifizetések részvényenként 12,55 rubelt tettek ki.

Tavaly története legjobb pénzügyi eredményét érte el, és ennek alapján rekordosztalék kifizetését tervezte a Gazprom. A holding IFRS szerinti tavalyi adózott eredménye elérte a 2093 milliárd rubelt.    

Famil Szadigov, a Gazprom menedzsment testületének elnökhelyettese azt mondta, hogy a cég számára most inkább prioritást jelent a beruházási program végrehajtása, ezen belül az országon belüli gázellátás helyzetének a javítása, a közelgő télre való felkészülés és a megemelt adók befizetése.

Az orosz szövetségi vagyonkezelő ügynökség a Gazprom részvényeinek 38,37 százalékával, az állami tulajdonú Rosznyeftyegaz 10,97 százalékával, a  Roszgazifikacija pedig 0,89 százalékkal rendelkezik, ezzel az állami tulajdon nagysága 50,23 százalék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?