Voltak is, maradtak is aggályok

„Amerika nem felejt, és elképzelhetetlen, hogy egy asztal mellett üljön Bush, Blair, Chirac, Schröder és Mečiar.” Somogyi Tibor felvétele Rudolf Schustert Eduard Kukan külügy-, Jozef Stank védelmi miniszter és ön kísérte el a Fehér Házba. Ön hogyan lett a delegáció tagja?

Az amerikai fél kérésére voltam jelen. Szlovákiában voltak ugyan olyanok, akik megpróbálták elérni, hogy ne mehessek, az amerikaiak azonban ragaszkodtak hozzá, hogy én is jelen legyek az elnökkel folytatott tárgyaláson. Bushtól másfél méterre ültem, velem szemben ült az amerikai külügyminiszter, mellette Weiser nagykövet és az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

A tervezett húsz perc helyett miért tartott fél óra hosszat a megbeszélés?

Az, hogy az amerikai elnök fogadta a szlovák államfőt, és viszonylag hosszan tárgyaltak, azért is érdekes, mert Bush aznap találkozott Mubarak elnökkel, és másnap tárgyalt Saron izraeli kormányfővel, Rice asszony pedig húsz perc után az órájára mutogatott, próbálta leszűkíteni a találkozót. Hogy mégis hosszabb lett a beszélgetés, annak köszönhető, hogy a két elnök nemcsak Szlovákiáról, a NATO-bővítésről, a korrupcióról és a kárpótlásokról, hanem a közel-keleti témáról is beszélt. Schuster megemlítette, hogy járt az arab országokban, sőt Izraelben is, és ez felkeltette Bush érdeklődését.

Ez alapján szivároghattak ki olyan hírek, hogy a két elnök tárgyalása olyan volt, mintha régi jó szövetségesekként beszélgettek volna?

Ebben van egy kis diplomáciai túlzás. Schuster hangsúlyozta, hogy a NATO-ban mi nemcsak fogyasztók, hanem aktív tagok is akarunk lenni, és több esetben, például a koszovói válság idején már tulajdonképpen NATO-tagként viselkedtünk. Beszámoltunk arról is, hogy Szlovákia utászegységet küld Afganisztánba. Ezt Bush nagyra értékelte.

Elemzők szerint a találkozó elsősorban gesztusértékű volt, gyakorlati jelentősége csak az utászegységgel kapcsolatos hírnek van.

A látogatás valóban gesztusértékű volt, mégha 5 percig tartott volna, akkor is az lett volna. Az utászegység kiküldése véletlen, Szlovákia véletlenül kapott felkérést. Ugyanakkor minden kormánynak van annyi politikai érzéke, hogy pozitív döntést hozzon egy ilyen látogatás előtt. Ennél fontosabbnak tartom, hogy soha nem fordult még elő a NATO-bővítések történetében, hogy egy felvételre váró ország legfőbb vezetőit meghívják Washingtonba, és azt mondják: számítunk önökre, az ajtó Washingtonban nyitva áll, ha az önök polgárai is úgy gondolják. Vagyis kinyilvánították: szeretnék, ha Szlovákia is bekerülne a biztonsági zónába. Ugyanígy fontos, hogy nálunk sorra megkérdőjelezik, hogy ki kit fogad Amerikában, például Vladimír Mečiar gyakran mondogatja, hogy ő is jár az USA-ba, de esetleg csak referensek állnak vele szóba, ezzel szemben Schustert és kíséretét a legmagasabb szinten fogadták. Azt is meg szokták kérdőjelezni, hogy az amerikai nagykövet a saját vagy az amerikai kormány véleményét szokta-e tolmácsolni. Nem szokványos az sem, hogy egy ilyen találkozón a négy legfontosabb amerikai vezető közül három jelen legyen – Cheney alelnök biztonsági okokból soha nincs egy helyen az elnökkel, mert ha történik Bushsal valami, akkor ő veszi át a szerepét –, és ott ült köztük Ronald Weiser nagykövet. Bush többször utalt rá, hogy Weiser Szlovákiában mindig az amerikai kormány véleményét tolmácsolja. Egyébként Washingtonban nagyon jó információik vannak rólunk, szinte többet tudnak Szlovákiáról, mint mi magunk, a legapróbb részletekről is tájékozottak.

Elárulták, miért ragaszkodtak az ön jelenlétéhez?

Ez üzenet akart lenni a szlovák politikus kollégáknak, hogy a Magyar Koalíció Pártjának hozzáállását és kormánytagságát pozitívan értékelik, és a jövőben is főleg olyan kormányt tartanának demokratikusnak, melyben az MKP is helyet kap. Az amerikai külügyminisztériumban külön köszönetet mondtak nekem, s ez engem nagyon zavarba hozott.

Említette, hogy bizonyos körök ellenezték Szlovákiában, hogy ön is tagja legyen a delegációnak. Konkrétan kik?

Nem lenne helyes erről beszélni, de voltak, akik megpróbálták elérni, hogy ne legyek a delegáció tagja.

Olyanokról van szó, akik tartottak attól, hogy Amerika pozitívan fogja értékelni a magyarok kormánytagságát?

Igen. Olyasmit is hallottam például, hogy a HZDS és a SNS képviselői is akartak volna menni, mondván: mi az, hogy a magyar ott van ilyen magas szinten, mi pedig, akik a szlovák nemzet „nagy” megtestesítői vagyunk, nem kerültünk a delegációba?! Az elnök úrra ez a két párt próbált nyomást gyakorolni, neveket nem említenék.

Vladimír Mečiar neve valóban nem hagzott el a tárgyalás során?

A két elnök megbeszélésekor nem, mert az magas szintű tárgyalás, igazi államférfiak beszélgetése volt a világ soráról és arról, Amerika hogyan látja a világ fejlődését, a nagy problémákat, a stabilitást, a terrorizmust, és hogyan illik a képbe Szlovákia. A tárgyalások nem az intrika szintjén folytak.

Igen, de többször elhangzott, hogy Szlovákia katonailag ugyan felkészült a csatlakozásra, viszont politikailag lehetnek gondok, és a problémákat talán egyetlen szóban lehetne összegezni: Mečiar. Ráadásul a külföld gyakran figyelmeztet bennünket erre.

Nem csupán Mečiarról, hanem egy mentalitásról van szó, melyet leginkább a HZDS, illetve elnöke képvisel. Amerika nem felejt, és elképzelhetetlen, hogy egy asztal mellett, ugyanazon klubban üljön Bush, Blair, Chirac, Schröder és Mečiar, mert a NATO a bizalomra, a kiszámíthatóságra épít. Schuster a tanácskozáson hangsúlyozta: ő a garancia arra, hogy Szlovákiában a választások után olyan kormány kerül hatalomra, mely ugyanolyan értékeket vall majd, mint a NATO.

Tehát valóban eloszlatta az amerikai aggályokat, és Amerika bízik Szlovákiában?

Ezt nem merném állítani.

Schuster ilyen szellemben nyilatkozott közvetlenül a megbeszélés után.

A szándék ez volt, ugyanakkor az elnökkel való találkozó után, este a NATO-képviselőkkel folytatott megbeszélésen elhangzott, hogy az ajtók Washingtonban kinyíltak ugyan, de Szlovákiában is el kell intézni, hogy ezek az ajtók nyitva maradjanak. Az elnök nem oszlathatja el senkinek az aggályait, mert az alkotmány értelmében korlátozott jogkörei vannak. Arról, hogy ki lesz az ország miniszterelnöke, 76 parlamenti képviselő dönt, akiket szeptemberben a polgárok megválasztanak.

A szlovák államfő meghívta amerikai kollégáját Szlovákiába. Bush hogyan fogadta a meghívást? Van esély arra, hogy a prágai NATO-csúcs alatt esetleg tiszteletét tegye nálunk?

Ez elsősorban attól függ, Szlovákiában milyen kormány alakul. George Bush személyes jó barátja Ronald Weiser nagykövetnek, tehát ha eljön a prágai csúcsra, és Szlovákiában addigra pozitív folyamatok indulnak meg, azaz jó kormánya lesz az országnak, akkor nem kizárt, hogy Weiserre való tekintettel is esetleg 3-4 órára megáll Pozsonyban, és csak innen megy tovább Prágába. Ezt nem lehet kizárni, de nem tartom valószínűnek. A szlovákiai helyzetet ismerve kételkedem abban, hogy a választások után valóban pozitív folyamatok indulnak meg.

Amerikában ön még kivel tárgyalt?

Találkoztam a képviselőház két tagjával és a szenátus republikánus többségének elnökével, akivel a delegáció körülbelül 50 percig tárgyalt, ebből 15-16 perc jutott nekem. Ez volt az első kellemes meglepetés, mely Amerikában ért. Amikor a kanadai miniszterelnökkel találkoztunk, vele is mintegy negyedóráig csak a kisebbségi témáról beszélgettünk. A kanadai kulturális miniszter asszony, aki figyel a szlovákiai történésekre, igazán meglepett: azt ajánlja a szlovákiai politikusoknak, mondjanak köszönetet az MKP-nak, amit úgy kell mondani, hogy: köszönöm – és a miniszter asszony magyarul mondta a köszönöm szót. Torontóban a CN toronyban az intézmény vezetése fogadta a delegációt, és megismerkedtem a vezérigazgatóval, aki miután megtudta, hogy magyar vagyok, tiszta magyarsággal megkérdezte: uram, ismeri a nagy körutat Budapesten? Történt mindez 450 méter magasságban. Egyébként Amerikában sokkal jobb kép alakult ki az MKP-ról, mint amilyen a valóság. Ez ösztönzőleg hathatna a pártra, hogy próbáljunk felnőni ehhez a pozitív imázshoz.