Váratlan szerződésbontás sok kérdőjellel

Szádalmás. A Szoroskő alatti három község termelőszövetkezete az elmúlt év végére nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntöttek, felhagynak a földműveléssel, és átengedik a terepet egy frissen alakult kft.-nek.

Szádalmás. A Szoroskő alatti három község termelőszövetkezete az elmúlt év végére nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntöttek, felhagynak a földműveléssel, és átengedik a terepet egy frissen alakult kft.-nek. A földtulajdonosokkal kötött szerződéseket felmondták, és javasolták nekik, adják bérbe földjeiket az AGRAR Kft.-nek. Ez a levél március 20-án kelt, és a szövetkezet azt kéri, a címzettek lássák el a válaszokat január 1-i dátummal. Egy magát megnevezni nem kívánó tulajdonos más furcsaságokra is felhívta figyelmünket. A vonatkozó törvény értelmében a szerződés tavaly október 1-ig lett volna felbontható, egyéves felmondási idővel. Ilyen esetben a szövetkezet köteles rendezni minden kötelezettségét, azaz ki kell fizetniük a földhasználati díj teljes összegét.

A jogszabályok erdejében otthonosan mozgó tulajdonos szerint a szövetkezet elnöke ilyen fontos lépést megelőzően köteles lett volna zárszámadást készíteni és taggyűlést összehívni, ami mindeddig nem történt meg, márpedig ha valóban anyagi okokból mondtak le bérleti jogukról, rosszul gazdálkodtak más tulajdonával, ez pedig bűncselekmény. Újabb érdekes adat, hogy a szövetkezeti szerződés felmondása az új szerződési javaslattal egy borítékban és azonos iktatási számmal érkezett. Kardos Attila, a szövetkezet elnöke „lehetségesnek tartja”, hogy korábbi dátum feltüntetésére kérték a földtulajdonosokat. Kérdésünkre azt is elismerte, hogy nem tartották be az októberi határidőt, ám szerinte a szövetkezet senkit semmire nem kényszerített. „A tulajdonjog szent dolog. A tulajdonosok azt csinálnak a földjükkel, amit akarnak. Ajánlatunkkal nem sértettünk törvényt, egyébként a régió szinte valamennyi szövetkezetében ugyanaz ment végbe, mint nálunk.” – állítja az elnök, hozzátéve, hogy aki akarja, ki is méretheti magának a földet.

A 800 tulajdonos közül körülbelül 600-an már aláírták a szerződést az AGRAR Kft.-vel. „Nálunk nincsenek 10-20 hektáron gazdálkodó nagygazdák, az embereknek 10 ár körüli földjük van. A szövetkezet 2300 hektáron gazdálkodott, az AGRAR Kft. 800 hektárnyi területre kötött szerződést az Állami Földalappal.” Ebből csak 160 hektár az állami föld, a többi nevesítetlen, és a tulajdonjogi viszonyok Kardos úr szerint rendkívül bonyolultak.

A szerkesztőségünket megkereső helyi lakos családi összefonódásokról is beszélt, szerinte a kft. három tulajdonosának egyike nem más, mint Kardos Attila 18 éves lánya. Az cégjegyzékben valóban résztulajdonosként szerepel egy Michaela Kardosová nevű hölgy. A szövetkezeti elnök erre vonatkozó kérdésünkre kitérő választ adott, mondván, hogy Szádalmáson sok Kardos vezetéknevű személy él. A másik résztulajdonosról azonban elárulta, hogy 25 évig a szövetkezet alkalmazásában állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?