Tető alatt a szociális központ

Tavaly júniusban, a nádszegi nemzetközi jótékonysági sportnapon Mikuláš Dzurinda kormányfő és Bugár Béla, az MKP elnöke rakta le a falu egészségügyi és szociális központjának alapkövét. Juhos Ferenc polgármesterrel beszélgettünk.

Juhos Ferenc: Az alapkőletételkor még a tervrajzok sem voltak készenA szerző felvétele Mennyit haladt egy év alatt az építkezés.

Már tető alatt van az épület, a külső vakolást végezzük, a villany- és vízvezetékeket szereljük. Bevallom, a tavalyi alapkőletételkor nem hittem, hogy egy év alatt ennyire jutunk, hiszen akkor még a tervrajzok sem voltak készen. A tervrajzokat csak augusztus elején kezdték készíteni, az építési engedélyt pedig októberben kaptuk meg. De addig sem tétlenkedtünk, hiszen az egykori apácazárda, majd óvoda épületét is le kellett bontanunk; a téglatisztításban még a falu nyugdíjasai is segítettek. Október közepén elkezdtük lerakni a 900 négyzetméter alapterületű, háromemeletes szociális központ alapjait. A tél beálltáig sikerült is az alap betonozását elvégezni és építőanyagot vásárolni, amivel sok pénzt spóroltunk, hiszen januártól 7 százalékkal emelkedett az ára.

Mi minden lesz az épületben.?

Egyik részében hetven férőhelyes nyugdíjaspanzió, 28 négyzetméter alapterületű lakásokkal, amelyek egy szobából, konyhafülkéből, vécéből és zuhanyzóból állnak. A másik részében úgynevezett hospic lesz, ahol súlyos betegekről gondoskodnak majd.

Gondolom, az építkezés munkalehetőséget teremtett a faluban.

Tavaly létrehoztunk egy vállalatot, mely százszázalékos községi részvétellel, húsz alkalmazottal dolgozik. Fontos, hogy ezek az emberek legalább két évre helyben kaptak munkát, és besegítenek a közhasznú munkások is. Tavaly 150 közhasznú munkásunk volt, idén 38, ennyire kaptunk lehetőséget. Nagyon kevés az olyan munka, amit nem tudunk saját embereinkkel elvégezni.

Menyibe kerül az építkezés, honnan szereztek pénzt?

Eddig több mint húszmillió koronát fordítottunk az építkezésre. Ezt állami támogatásból és különböző alapokból sikerült megszerezni. De ahol lehet, igyekszünk takarékoskodni. Például nem zsákolt cementet használunk, és magunk oltottuk a meszet. Homokbányát is nyitottunk, ahonnan kétezer köbméter homokot termeltünk ki.

Az év elején önöknél járt a Svédországi Magyarok Szövetségének elnöke, Wennez László, aki egy svéd segélyszervezetet is irányít.

Kelet-európai magyaroknak szállít különféle humanitárius segélyeket, használt műszereket, bútorokat stb. Afféle előlegként már kaptunk is egy EKG-készüléket. A szállítmányban a tervek szerint lesznek kórházi ágyak, de iskolai felszerelés és számítógépek is az alapiskolának.

Mennyit kell majd fizetniük a panzió lakóinak?

Pontos összeget ma még nehéz mondani. Nemrég Győrben jártam egy nyugdíjasotthonban, ott négyzetméterenként százezer forintot kell befizetni. A minimális lakóterület ott is, mint nálunk, 28 négyzetméter, vagyis 2,8 millió forint „beugrót” kell fizetni, tekintet nélkül arra, hogy az idős bácsi vagy néni egy napig vagy tíz évig fogja lakni az intézetet. Ezen felül havonta több mint harmincezer forintot kell fizetni. Ennek ellenére annyi a jelentkező, hogy a várakozási idő több mint egy év. Ők azt mondják, nem az a fontos, hogy mennyit kell fizetni, hanem az, hogy milyen az ellátás. Még nem tudom, nálunk mennyit kell majd fizetni, de biztosan kevesebbet, mint Győrben.

Mikor lesz az átadás?

Remélem, hogy karácsonyig. Igaz, hogy ez az ősz nem lesz kedvező a beruházások szempontjából, hiszen parlamenti és helyhatósági választások is lesznek. Hogy az épületet valamikor decemberben majd én fogom-e átadni vagy egy új polgármester, az mellékes kérdés. Meg kell jegyezni, hogy itt nemcsak nádszegi lakók és elfekvő betegek lesznek, hanem a széles környéket szolgálja majd a létesítmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?