Tavaly több mint 73 ezren haltak meg Szlovákiában, a legtöbben 1919 óta

koronavírus kórház

Tavaly több mint 73 ezren haltak meg Szlovákiában, ami 1919 óta a legmagasabb abszolút érték.

A többlethalálozási arány 2021-ben elérte a 37 százalékos szintet. A legtöbb halálesetet a keringési rendszer betegségei okozták, a második leggyakoribb halálok a Covid-19 volt – tájékoztatott a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön.

„A Covid-19 világjárvány a halálozási arányok jelentős növekedését okozta Szlovákiában. A halálozások száma 2020-ban már meghaladta a 100 000 lakosra jutó 1000 halálesetet. 2021-ben ez a szám 1350-re emelkedett” – fejtette ki Zuzana Podmanická, a statisztikai hivatal népességstatisztikai osztályának igazgatója.

A legtöbben 2021 első és utolsó negyedévében haltak meg, amikor Szlovákiát elérte a pandémia második és harmadik hulláma. Az ezekben a hónapokban bekövetkezett halálesetek száma az összes 2021-es haláleset csaknem kétharmadát tette ki.

A pandémia előtti időszakhoz képest az elhunytak száma a legszámottevőbben (43, illetve 42 százalékkal) Kassa megyében és Eperjes megyében nőtt meg. A többlethalálozási arány a legmérsékeltebb (32, illetve 34 százalékos) Pozsony és Zsolna megyében volt.

„Szlovákia nyolc régiója közül tavaly négy régióban volt az átlagosnál magasabb a nyers halálozási arányszám. Nyitra megyében és Besztercebánya megyében megdőlt a rekord – több mint 1500 haláleset jutott százezer lakosra. Az országos aránynál rosszabb volt a helyzet Trencsén és Nagyszombat megyében is” – tájékoztatott a hivatal.

A keringési rendszer betegségei (38,6%), Covid-19 (20%), daganatos megbetegedések (18%), légzőszervi megbetegedések (9%), az emésztőrendszer betegségei (4%) – ez volt az öt leggyakoribb halálok tavaly.

2021-ben a többlethalálozás a lakosság két korcsoportját, a munkaképes korúakat és a posztproduktív korúakat érintette. A munkaképes korúak (15–64 évesek) esetében meghaladta a 23 százalékot, a posztproduktív korúak (65 év felettiek) esetében pedig a 42 százalékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?