Tanulságok a szakadár régiók háza tájáról

POSTA ÁKOS ISTVÁN

Az észak-olaszországi Veneto tartományban a közelmúltban egy nem hivatalos népszavazáson a szavazók 89 százaléka voksolt a régió függetlenedése mellett. A szeparatista tábor elsősorban gazdasági okokból szakadna el az országtól, ugyanis túl sok adót fizetnek Rómának. Bár az eredmény a központi kormányzatot semmire sem kötelezi, azt nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hogy az 5 millió lakosú tartomány 3,8 millió választópolgára közül 2,3 millió vett részt a népszavazáson, ezzel is jelezve: relevánsnak tartja a kérdést.

A Lega Nord és Padania

Az Olaszország északkeleti részén fekvő tartománynak évek óta vezető politikai ereje a jobbközép, szeparatista Lega Nord (Északi Liga), amely az északi területek függetlenségéért küzd. A tartomány függetlenségét a korábbi Velencei Köztársaságból vezeti le, amely több mint ezer éven át egészen Napóleon hódításáig, 1797-ig fogta össze a lagúnák városát és a környező területeket. 2010 óta Luca Zaia a tartomány vezetője, aki korábban a negyedik Berlusconi-kormány agrárminisztere volt. A szakadár politikus gyakran hangoztatja, mennyivel jobb helyzetben van az osztrákok által lakott Dél-Tirol, ahol az autonóm státus végett az adók legnagyobb része helyben marad, míg a szomszédos Veneto a római iga alatt nyögi az adóterheket.

A Lega Nord – Dél-Tirol és Val d’Aosta kivételével – az egész észak-olaszországi térség vezető politikai ereje lett, számtalan helyen a párt adja a polgármestert, a megyefőnököt. A tartományi parlamentekben jelentős erő, és az országos politikában is jelen van, a szenátusban és az alsóházban egyaránt. Az általuk függetleníteni kívánt területet Padania néven emlegetik. A mostani szavazás az egyik legfőbb politikai célkitűzésüket segítheti elő: hivatkozási alap, egy esetleges hivatalos népszavazásnak főpróbájának is tekinthető, amelyen nagy valószínűséggel a venetói lakosság ugyanígy, a függetlenség mellett szavazna.

A római központi kormány azonban – a kijevihez hasonlóan – jelezte, hogy nem ismeri el a népszavazás legitimitását. Az olasz hatóságok hozzáállását jelzi, hogy a népszavazást követően számtalan szakadár politikai vezetőt és szimpatizánst letartóztattak.

Mit mond az EU?

Az Olaszországtól való elszakadás egyben a terület EU-tagságának végét is jelentené, hiszen a független Velencei Köztársaságnak csatlakozási kérelmet kellene benyújtania, amit Olaszország meg is vétózhat. Más kérdés, hogy egyáltalán akar-e a helyi lakosság csatlakozni az EU-hoz, hiszen, a helyiek jelentős részének gondja van az EU-tagsággal járó letelepedési szabadsággal, főként a bolgár és román állampolgárságú cigányokkal, akik az utóbbi időben ellepték Nyugat-Európát.

Az is egyértelmű, hogy az Európai Unió az ilyen kezdeményezések miatt nem fogadja el hivatalosan a krími referendum érvényességét, annak ellenére, hogy – választási megfigyelőként – több EP-képviselő is részt vett a szavazáson. Az agyonhallgatott velencei népszavazási kezdeményezés után ugyanis még az idei évben várható, hogy Skócia és Katalónia is szavaz a függetlenségéről. (Skóciában szeptember 18-án lesz a népszavazás, a skót és a brit kormány a várható eredményekről egyelőre teljesen ellentétes adatokat közöl. Egyes elképzelések szerint a skótok önálló államiságuk kivívása után inkább Skandinávia felé tájékozódnának, és szorosabbra fűznék a kapcsolataikat a Dániához tartozó, de már évtizedek óta szintén a szeparatizmus és az összetartozás közt ingadozó Feröer-szigetekkel, valamint Norvégiával és Izlanddal.) Az EU vezetése mindkét esetben a brit és a spanyol központi vezetés álláspontját támogatja: Barroso többször kifejtette, hogy a függetlenségét kinyilvánító Katalónia és Skócia azonnal elveszítené EU-tagságát. A szakadárok szerint az sem véletlen, hogy a belföldi médiában és a többi EU-tagállamban megjelenő sajtótermékekben meglehetősen egyoldalúan, szinte kizárólag a kilépés negatív hatásairól cikkeznek. Ahogy az sem véletlen, hogy éppen Oroszország állami sajtója (Oroszország Hangja rádióadó, Russia Today, angol nyelvű hírcsatorna) ad a leginkább teret a szakadároknak, álláspontjuk szabad hirdetésére.

Az USA 51. tagállama

Szakadár területek egyébként nemcsak Európában vannak, hanem az USA-ban is. Az 51th State kezdeményezést – az USA ötvenegyedik államának megalakítására – Coloradóban hozták létre. Az állam periférikus részén, nagy területen, ugyanakkor kis lélekszámban élő lakosságnak ugyanis nem tetszik, hogy a világnézetüknek megfelelő, konzervatívabb álláspontot nem hagyja érvényre jutni a nagyvárosok lakossága. A demográfiai tendenciák miatt Colorado hagyományosan a Demokrata Pártra szavazó államnak számít, holott az ország nagy részén inkább republikánus a lakosság. Önálló tagállamként republikánus szenátorokat és képviselőket juttathatnának be a törvényhozásba. Az önálló tagállamiságnak azért lenne jelentősége, mert minden állam 2-2 szenátort delegál a felsőházba, ráadásul saját, tagállami törvényhozása is jobban tükrözné a térség választóinak az akaratát.

Kettős mérce helyett

Azért is fontos lenne diplomáciai úton, nemzetközi konszenzussal rendezni a szakadár területek jogállását, az ide vágó alapelveket, mert az első, majd a második világháború végeztével kikényszeríttet európai határok nem esnek egybe azokkal az etnikai határokkal, amelyeket már az első világháború végén kívánatosnak deklaráltak a szabad önrendelkezés wilsoni elveként. Különösen feltűnő a kettős mérce, ha például a koszovói eseményeket nézzük: míg ott az ENSZ deklarálta, hogy a nemzeti önrendelkezés joga előbbre való, mint Szerbia területi integritása, jelenleg, az ukránkérdés rendezésekor nem akarja elismerni a krími népszavazást. Hogy a helyzet eszkalálódik-e, hogy dominóhatást von-e maga után, egyelőre kérdéses. Az azonban bizonyos, hogy a kiéleződő konfliktusok, az erődemostráció helyett a diplomáciai rendezés lenne Európa számára a kívánatosabb megoldás.