Szigorodó törvények: négy szabálysértés után bevonhatják a jogosítványt

kozuti ellenorzes k

Szeptembertől kezdődően szigorodnak a közúti közlekedési szabályok Szlovákiában.

2026 szeptemberétől jelentősen szigorodnak a közlekedési szabályok Szlovákiában. Az állam célja, hogy keményebben lépjen fel a visszaeső szabálysértőkkel szemben, valamint nagyobb védelmet biztosítson a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak. A változások az autósiskolákat és a vezetői engedélyek kiadásának rendszerét is érintik – írja a Pravda.

A legjelentősebb módosítás az úgynevezett „három és elég” szabály átalakítása: ha egy járművezető 12 hónapon belül három súlyos közlekedési szabálysértést követ el, kötelező rehabilitációs programon, továbbképzésen, közlekedési szabályismereti vizsgán és gyakorlati vezetésen kell részt vennie.

Amennyiben ugyanebben a 12 hónapos időszakban negyedszer is súlyos szabálysértést követ el, a rendőrség bevonja a vezetői engedélyét. A jogosítványt leghamarabb három hónap elteltével szerezheti vissza, de csak akkor, ha minden előírt feltételt teljesít, beleértve az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatot is.

Az új szabályok nem csak az autóvezetőkre vonatkoznak: a rendszerbe beleszámítanak a kerékpárral vagy kisebb elektromos járművel elkövetett súlyos kihágások is. Az állam emellett elektronikus nyilvántartást vezet be a járművezetőkről, amelynek célja a visszaeső szabálysértők hatékonyabb nyomon követése.

A jövőben szigorúbb megítélés alá esik, ha valaki a jogosítványa bevonása után is volán mögé ül – ha ez megtörténik, bizonyos körülmények között már bűncselekménynek minősíthető.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?