Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon.
133 ember életét mentették meg a Balatonon idén
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a balatoni vízirendészet öt rendőrőrsön több mint huszonöt szolgálati hajóegységgel, négy vízimentő egyesülettel közösen vigyázza az ország legnagyobb – 145 kijelölt fürdőhellyel és 235 kilométer hosszú parti sávval rendelkező – 600 négyzetkilométeres területét.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a vízbefulladásos esetek legnagyobb része bizonyos „aranyszabályok” betartásával megelőzhető, így a fürdőzések előtt érdemes tájékozódni arról, hol milyen mély a víz, vannak-e esetlegesen a mederben hirtelen leszakadások, lyukak, áramlások vagy sodrás. Kerülni kell az extrém melegben a fürdőzést, míg a vészhelyzetek kezelése érdekében az alkoholfogyasztást, továbbá nem tanácsos egyedül a parttól távol kerülni – figyelmeztettek.
Az úszni nem tudóknak azt tanácsolják, hogy mentőmellény nélkül ne menjenek természetes vizekbe, míg a gyengén úszók csak a nagyon sekély vízben fürödjenek, az új eszközökkel vízre kelők pedig maradjanak a part közelében.
A szél által elsodort felfújható matracokkal, egyéb eszközökkel, vízibiciklivel közlekedők számára a rendőrség azt javasolja, maradjanak ezek mellett a mentésig.
A viharjelzések szabályai kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy elsőfokú viharjelzésnél – percenként 45 sárga fényjelzés esetén – a parttól 500 méterre lehet csak eltávolodni. A másodfokú viharjelzésnél – amikor percenként 90 sárga fényjelzés látható – pedig tilos a tóba menni.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.