65 euróval nőtt a gondozói hozzájárulás – januártól viszont megszűnik

gondozó

A súlyosan egészségkárosodott személyeket gondozók számára jóváhagyható állami támogatás összege idén júliustól 663,50 euróról 729 euróra változott, vagyis mintegy 65 euróval emelkedett. Jelenlegi formájában ez az anyagi hozzájárulás csak az év végéig vehető igénybe, ugyanis 2027-től a mostani szociális ellátási rendszert egy új váltja fel, beleértve a gondozói támogatást is, ami teljesen megszűnik, és helyette ún. rászorultsági támogatást vezetnek be.

A gondozói hozzájárulás a súlyos fogyatékossággal élő személyeket gondozó családok és közeli hozzátartozók számára nyújtott fontos ellátások közé tartozik. Ez egyfajta pénzügyi kompenzáció azért, amiért személyesen és naponta olyasvalakiről gondoskodunk, aki más segítsége nélkül nem képes biztosítani az alapvető életfunkciókat. A támogatás célja, hogy kompenzálja azt az időt és azokat a korlátozásokat, amelyek a gondozónak a rászoruló családtag vagy más közeli személy gondozása során merülnek fel. A juttatást a lakhely szerint illetékes szociális ügyi hivatal folyósítja a támogatás megítéléséről szóló jogerős határozat alapján.

Ki jogosult a támogatásra?

A vonatkozó törvény pontosan meghatározza, ki lehet gondozó. 2026-ban gondozói támogatásra jogosult a gondozott személy házastársa, szülője (beleértve a nevelőszülőt is), bíróság által kijelölt gondnok, a gondozott személy gyermeke, nagyszülője, unokája, testvére, menye/veje, apósa/anyósa, sógora/sógornője, unokahúga/unokaöccse, illetve más személy is, aki a gondozottal közös háztartásban él. A hozzájárulást egyszerre csak egy jogosult személy kaphatja meg, aki legfeljebb két egészségkárosodottat gondozhat egyszerre. 

A gondozónak a családi kötelék vagy a gondozottal való közös háztartásban való együttélés mellett még további feltételeket is teljesítenie kell – azaz: nagykorúnak kell lennie, nem lehet korlátozva a jogi cselekvőképessége, illetve fizikailag és mentálisan is alkalmasnak kell lennie a gondozás ellátására. És persze a gondozott személynek is bele kell egyeznie a dologba.

Továbbá, rendelkezésre kell állnia egy orvosi szakvéleménynek, amely szerint a súlyosan egészségkárosodott személy gondozásra szorul. A jogosultság általában a IV. vagy V. fokozatú gondozási szükséglet esetén keletkezik.

Nem igényelhető gondozói hozzájárulás olyan egészségkárosodott személy után, akinek van személyi asszisztense, s e célból anyagi támogatást folyósítanak számára. Nem hagyják jóvá az állami juttatást akkor sem, ha a gondozott személy igénybe vesz havonta több mint 40 órányi ambuláns gondozási szolgáltatást, vagy heti/éves bentlakásos szociális szolgáltatást, amiről szerződést kötött a szolgáltatóval.

Új összegek

A gondozói hozzájárulás mértéke elsősorban az ápolt személyek számától függ. A konkrét összeget kormányrendelettel állapítják meg. 2026. június 30-ig egy személy gondozása esetén a juttatás összege havi 663,50 euró volt, aki két vagy több személyről gondoskodott, annak havi 882,50 eurót folyósítottak. Júliustól az előbbi tétel 729 euróra, az utóbbi 969 euróra emelkedett. Ez még kiegészülhet havi 200 euróval, ha a gondozó egy vagy két eltartott gyermekről gondoskodik.

Dolgozhat vagy vállalkozhat a gondozó?

A törvény lehetővé teszi, hogy a gondozó a gondozás mellett valamilyen más jövedelemszerző tevékenységet is folytasson. Fontos megkötés azonban, hogy az így szerzett havi jövedelme nem haladhatja meg a létminimum 2,5-szeresét. A létminimum összege július 1-jétől 295,22 euró, aminek a 2,5-szöröse 738,05 euró – vagyis a gondozónak maximum ekkora havi bevétele lehet alkalmazottként, vállalkozóként, alkalmi munkavállalóként. Ugyancsak fontos kritérium, hogy a munkavégzés mértéke és formája nem akadályozhatja a gondozás megfelelő ellátását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gondozók például részmunkaidőben otthonról dolgozhatnak, vagy korlátozott mértékben vállalkozhatnak.

Hogyan kell intézni?

A gondozói hozzájárulást igénylő kérelmet a fogyatékossággal élő személy állandó lakhelye szerint illetékes szociális ügyi hivatalban kell benyújtani – személyesen vagy elektronikusan. A gondozásra szoruló személynek rendelkeznie kell „súlyosan egészségkárosodott (ŤZP) státusszal” – ezt is a szociális ügyi hivatalban kell intézni.

Egészségkárosodásnak minősül a szervezet felépítésében, funkcióiban betegség, sérülés vagy veleszületett rendellenesség következtében kialakult kedvezőtlen változás, amely több mint egy évig tart. Ha a funkciózavar eléri az 50 százalékot, súlyosan egészségkárosodott személyről van szó. Az egészségkárosodás mértékét szakorvos állapítja meg, aki a rendelkezésre álló orvosi leletek alapján értékeli az egészségkárosodott személy egészségi állapotát, valamint az összes tényezőt, melyek befolyásolják a funkciózavar mértékét, miközben figyelembe veszik annak szociális következményeit is. A végső szakvélemény tartalmazza azt is, hogy az egészségkárosodott személy milyen kompenzációkra, támogatásokra szorulhat, például hogy szüksége van állandó gondozásra.

Ideális esetben a gondozói hozzájárulást igénylő kérvényhez ezt a szakvéleményt is csatolják, esetleg orvosi leleteket is lehet mellékelni. 

„A kérelemnek tartalmaznia kell indoklást” 

– figyelmeztet a munkaügyi minisztérium a honlapján. Szükség lehet a gondozó jövedelemigazolására vagy az adóbevallás benyújtásáról szóló igazolásra is. A kérelem benyújtása előtt célszerű felvenni a kapcsolatot az illetékes munkaügyi hivatallal, ahol előre lehet tájékozódni az összes elintézendő és benyújtandó dokumentumról.

A kérvényt rendszerint 30 napon belül elbírálják, esetenként további 30 nappal elhúzódhat, a gyakorlatban tehát számolni kell azzal, hogy az egész folyamat hetekig vagy hónapokig is eltarthat.

A gondozói hozzájárulást legkorábban attól a hónaptól kezdve ítélik meg, amikor benyújtottuk az írásos kérvényt. A szakminisztérium ezzel kapcsolatban figyelmeztet: a kérelmet akkor kell benyújtani, amikor az adott személy megkezdte a gondozásra szoruló személy gondozását, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e már jogerős szakvéleménnyel.

Új rendszer 2027. január 1-jétől

A gondozói hozzájárulás, ahogyan ma ismerjük, az újévtől megszűnik. 2027. január 1-től egy új szociális ellátási rendszer lép életbe, melyben gondozói hozzájárulás helyett ún. rászorultsági támogatás lesz. A szociális szolgáltatások finanszírozásának reformját a parlament még 2025 decemberében hagyta jóvá. Ebben az új rendszerben a pénzügyi támogatást nem elsősorban a gondozó kapja, hanem maga a segítségre szoruló személy. Az új típusú támogatás azoknak szól majd, akik mások segítségére szorulnak, és a pénzt saját belátásuk szerint rugalmasabban használhatják fel. A szociális ügyi minisztérium tájékoztatása szerint a rászoruló személy a támogatást például a következőkre fordíthatja: családtagok által nyújtott informális gondozásra, otthoni gondozói szolgáltatásra, ambuláns szociális szolgáltatásokra.

További változás, hogy a támogatást az öt rászorulási fokozat mindegyikében biztosítják majd. A legmagasabb fokozatban a támogatás összege 1 010 euró lesz, és ha a támogatásra szoruló személy gyermek, akkor ehhez még 200 euró járul. 

„Az új szabályozás szerint a gondozás során akár három gondozó is felváltva dolgozhat, és a minisztérium megszünteti a jövedelemvizsgálatot, ami lehetővé teszi a gondozók számára, hogy a jövedelmük összegétől függetlenül dolgozzanak” 

– részletezte a szaktárca. 

Azokban a családokban, ahol nem lehetséges a gondozók váltogatása, szükség esetén kiegészítő támogatást nyújthatnak majd – amennyiben a háztartás összjövedelme nem haladja meg a létminimum háromszorosát. 

Beteg családtag ápolása

Elérhetőbbé és egyszerűbbé vált az ápolási szabadság: júliustól módosultak a közeli rokonok, családtagok ápolása céljából kivett betegszabadságra (OČR) vonatkozó szabályok – kevesebb a papírmunka, helyette a családok a beteg rokonok ápolására koncentrálhatnak. 

Az új szabályozás szerint a betegápolási ellátásra a tágabb családtagok ápolása esetén is jogosultak vagyunk. Az ellátást azok is igényelhetik, akik beteg mostoha szülőjüket, azaz örökbefogadójukat, férjük vagy feleségük mostohaszülőjét, valamint mostohaapjukat vagy mostohaanyjukat ápolják. Mostantól az örökbe fogadott gyermekekre és családjaikra ugyanolyan feltételek vonatkoznak, mint a biológiai családokra, a rendszer ezentúl jobban figyelembe veszi a valós családi kapcsolatokat. 

A változások a hosszú távú ápolást is érintik, amely legfeljebb 90 napig vehető igénybe. Korábban az orvosnak minden egyes családtagváltást igazolnia kellett, akik a betegről gondoskodtak. Júliustól a biztosítottak 30 nap után egyszerűbben válthatják egymást a beteg családtag ápolásában, mégpedig egy elektronikus űrlap segítségével. Az orvosnak már nem kell új igazolást kiállítania, ami megkönnyíti az ápolást, és csökkenti az adminisztrációt.

Aki beteg családtagját ápolja, annak 2026-ban naponta legfeljebb 55,114565 eurót hagyhatnak jóvá. Az ápolási díj maximum 14 napig jár, vagyis az SP legfeljebb 771,70 eurót utalhat át. Az ún. hosszú távú ápolási díj maximális összege 2026-ban egy 31 napos hónapban 1708,60 euró lehet, egy 30 napos hónapban pedig 1653,50 euró. Ez a juttatás azoknak folyósítható, akik azokat a súlyosan beteg közeli hozzátartozóikat ápolják, akiket legalább 5 napig kórházban kezeltek, s utána ápolásra szorulnak, illetve akik haldokolnak. Ilyen esetben többen is válthatják egymást a beteg mellett, együtt összesen 90 napig gondoskodhatnak a rászorulóról, az SP összesen 90 napért fizet ápolási díjat.

(podnikajte.sk, sza)

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?